Gát kerülhet a Római-part „szélére”

rtl.hu

2011. június 10. 18:20

2013-ra megépülhet a római-parti gát, ezt mondta az RTL Híradónak a főpolgármester.

Tavaly is elöntötte a Duna a római fürdő környékét. Ezt elégelte meg a városvezetés, és döntött úgy, hogy 2013-ig gátat épít. A városvezetés közvetlenül a Duna-partra akarja építeni a gátat. Így ugyanis a Duna egyáltalán nem tudna kiönteni, és egyetlen házat sem veszélyeztetne.

„Én azért mondom, hogy a parton kéne építeni, mert ekkora érték veszélyeztetését ki merné felelősséggel vállalni” – mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Az LMP szerint pont az a bajok forrása, ami a jó is: ez Budapest utolsó természetes dunai partszakasza, amit gátakkal még nem választottak el a folyótól. Ezért akarják megőrizni, vagyis a gátat több száz méterrel távolabb egy főút mellett megépíteni. Így azonban egy-egy áradáskor változatlanul a víz rabja maradna több ezer ház. De az LMP azt mondja, vessenek magukra, akik ide építkeztek.

Egy nyolcvanéves asszony ötven éve lakik ott, ő a partra szeretné a gátat. Viszont találkoztunk olyan lakóval is a Római parton, aki gyerekével jár ide játszani. Ő azt szeretné, ha nem a parton lenne a gát.

„Nem egy lakóövezetnek szánt terület, és a hibát ott követték el, hogy lakóépületeket kezdtek a csónakházak helyén építeni” – mondta Rácz Johanna.

Csakhogy a jogszabályok nem tiltják, hogy valaki nyaralót építsen az ártérben, és abban állandóan lakjon is.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!