DUNA

„Ötvennel nekimenni a hajónak olyan, mint nekibiciklizni ötvennel a betonfalnak”

„Ötvennel nekimenni a hajónak olyan, mint nekibiciklizni ötvennel a betonfalnak”

3:21
Reggeli30 órán át szivattyúztak és pakolták a 25 kilós zsákokat – így mentették meg az ártérre épült lakóparkot a budapesti Római-parton a helyiek
2024. szeptember 25. 14:36

30 órán át szivattyúztak és pakolták a 25 kilós zsákokat – így mentették meg az ártérre épült lakóparkot a budapesti Római-parton a helyiek

Horváth Vivien volt a Reggeli vendége, aki másfél éve lakik a Római-parton, egy olyan lakóparkban, ami az ártérre épült. Vivien a Reggeliben mesélte el, hogy idén hatalmas összefogással győztek az ár ellen, hiszen 2013-ban nem sikerült megvédeni a lakóházat, most viszont olyan erős gátat építettek, hogy még az udvarra sem tört be a víz. Az árvíz elleni védekezés részleteiről még többet megtudhat a fenti videóban. 
2:47
Híradó922 centiméteren tetőzik a Duna Bajánál, csaknem kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát
2024. szeptember 23. 18:34

922 centiméteren tetőzik a Duna Bajánál, csaknem kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát

Csaknem kétszáz családnak kellett elköltöznie az árvízvédelmi területnek számító Nagy-Pandúr szigetről Baján, ahol ma este tetőzik a Duna 922 centiméternél. Az önkormányzat a múlt héten átvágatta a gátat, az indoklás szerint azért, hogy a tetőzésekor ne okozzon nagyobb pusztítást a hirtelen betörő víz. A védekezési munkálatokat ma megnézte Orbán Viktor is. Azonban erről a jelenlegi ellenzéki polgármester csak a Facebookról értesült, a miniszterelnök ugyanis csak az egy hét múlva hivatalba lépő fideszes utódjával találkozott. Közben Érsekcsanád közelében is víkendházak tucatjai kerültek víz alá.
2:00
HíradóÉletveszélyes lehet az áradó Dunában fürdeni, súlyos betegségeket okozó baktériumok lehetnek a vízben
2024. szeptember 21. 18:42

Életveszélyes lehet az áradó Dunában fürdeni, súlyos betegségeket okozó baktériumok lehetnek a vízben

Vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Duna vizében – erről egy sürgősségi szakorvos beszélt az RTL Híradónak. Egyre többen tesznek közzé videót arról, hogyan úsznak a folyóban. A szakemberek szerint viszont az áradás olyan szennyezéssel jár, hogy az apadás után a rakpartokat is fertőtleníteni kell majd. 
2:22
HíradóVízbe borult kenust mentettek az áradó Dunából Tahitótfalunál
2024. szeptember 21. 18:36

Vízbe borult kenust mentettek az áradó Dunából Tahitótfalunál

Ágakba kapaszkodó embert kellett menteni a Dunából Tahitótfalunál. Azután sodródott az ártéri fák közé, hogy társával a vízbe borultak egy kenuval. A másik férfi szerencsésen ki tudott úszni, ő hívott segítséget. Perceken belül tűzoltók, vízirendészek, légimentők, speciális mentők érkeztek, és épségben partra vitték a bajbajutottat. Budapesten egy kutyasétáltató férfi esett az áradó Dunába, miközben kedvencét próbálta kimenteni a vízből. A kutya alatt beszakadt az alámosott part és elmerült. Az állatot nem találták meg, gazdáját sikerült kihúzni. 
3:11
HíradóEsztergomnál pénteken tetőzött a Duna, az RTL riportere honvédségi helikopterrel jutott be a külvilágtól elzárt Kisorosziba
2024. szeptember 20. 18:36

Esztergomnál pénteken tetőzött a Duna, az RTL riportere honvédségi helikopterrel jutott be a külvilágtól elzárt Kisorosziba

Komáromban pénteken hajnalban, Esztergomban napközben tetőzött a Duna, Vácon pedig holnapra várják a legmagasabb szintet. Az árvízvédelmi felkészülés már mindenhol befejeződött a Dunakanyarban. A vízügyi szakemberek most folyamatosan ellenőrzik a gátak állapotát és figyelik a szivárgásokat. Közben Kisoroszi már harmadik napja van elzárva a külvilágtól, a polgármester szerint ez még jövő hét szerdáig így lehet. Az RTL operatőr kollégája, Benedek Róbert a honvédség helikopterével bejutott a településre.
6:21
ReggeliA következő tíz napban Balaton nagyságú víz folyik le a Dunán, ezt akár hasznosíthatnánk is
2024. szeptember 20. 9:30

A következő tíz napban Balaton nagyságú víz folyik le a Dunán, ezt akár hasznosíthatnánk is

A víz gyors levezetése helyett, a víz megtartására kellene törekednünk – mondta a Reggeliben Raskó György, agrárközgazdász. Az árvíz okozta helyzetet lehetne a mezőgazdaság előnyére is fordítani, például azzal, ha a levonuló vizet vízgyűjtőkbe, tározókba terelnénk. Raskó György arról is beszélt, hogy a mostani árhullámból egy igen nagy területen lehetne megoldani az öntözést, ami azért lenne fontos, mert az elmúlt három évben 1500 milliárd forintot tett ki az aszálykár. A közgazdász szerint szerencsétlen dolog ölbe tett kézzel nézni, ahogy Magyarország elsivatagosodik.
4:45
FókuszEzek voltak az elmúlt évtizedek legpusztítóbb árvizei
2024. szeptember 19. 19:40

Ezek voltak az elmúlt évtizedek legpusztítóbb árvizei

A Duna vízszintje óráról órára emelkedik, ezrek vesznek részt most is az árvízi védekezésben, Budapesten szombat délután lesz legmagasabb a vízállás. Ám 2013-ban a mostaninál is nagyobb árvízzel kellett megküzdeni a Dunán. Az áradó Tisza félelmetes erejéről Petőfitől azok is hallottak, akik nem éltek soha a folyó közelében. A szegedieknek 2006-ban komolyan meg kellett küzdeniük a folyóval, hogy ne árassza el a várost. A legnagyobb árvízekben emberek százezrei haltak meg a huszadik században is.    
2:42
ReggeliÉlőben mutatjuk a szentendrei mobilgátat, hétvégén a tetejéig fog érni a víz
2024. szeptember 19. 9:46

Élőben mutatjuk a szentendrei mobilgátat, hétvégén a tetejéig fog érni a víz

Szondi Vanda a Reggeliben Szentendréről jelentkezett. Jól látszik a felvételeken: ha nem lenne mobilgát, a víz az egész belvárost elárasztotta volna. A tetőzés hétvégére várható, azzal számolnak, hogy még egy-másfél métert emelkedik a vízszint. Hogy hova várnak még önkénteseket, milyen lezárásokra lehet számítani, és hol lehet áramszünet az árvíz miatt, az is kiderül a videóból.
3:23
ReggeliKisoroszit egy hétig biztosan elzárja a víz: van, aki nem tud munkába, iskolába járni
2024. szeptember 19. 9:42

Kisoroszit egy hétig biztosan elzárja a víz: van, aki nem tud munkába, iskolába járni

A 2024-es árvíz a Duna menti települések nagy részét komoly védekezésre kényszeríti. A Szentendrei-szigeten fekvő Kisoroszi várhatóan nyolc napig nem lesz megközelíthető közúton, és a komp közlekedése is veszélyben van. A település lakosai a rutinos védekezők vezetésével összefogtak, hogy felkészüljenek az áradásra. A Reggeliben Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere mondta el, hogyan oldják meg az élelmiszer-ellátást, és mire lehet számítani az elkövetkezendő napokban.
3:22
ReggeliÉlő bejelentkezés Szentendréről: hosszú tetőzésre kell számítani, a második árhullám viszont elmarad
2024. szeptember 19. 8:53

Élő bejelentkezés Szentendréről: hosszú tetőzésre kell számítani, a második árhullám viszont elmarad

Szondi Vanda élőben jelentkezett a Reggeliben Szentendréről, ahol a Duna már elnyelte a parti sétányt. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság bejelentette, hogy alacsonyabb lesz az árhullám, mint a 2013-as történelmi árvíz, viszont hosszú tetőzésre kell számítani az osztrák hóolvadás miatt. Akár egy-másfél hétig is nagyon magas lehet a vízállás a Dunán, viszont úgy néz ki, második árhullámra nem kell számítani, mert Ausztriában nem voltak nagy esőzések. Az árvízi védekezéssel a legtöbb helyen teljesen készen vannak, a munka viszont nem áll meg, figyelni kell ugyanis, hogy áttör-e valahol a víz. 
3:05
HíradóÁrvízhelyzet Budapesten: több utcát elöntött a Duna északon, újraindult a vonatközlekedés Bécs felé
2024. szeptember 18. 18:54

Árvízhelyzet Budapesten: több utcát elöntött a Duna északon, újraindult a vonatközlekedés Bécs felé

Minden gát elkészült, a fővárosban már csak azok erősítése lesz a szakemberek feladata – mondta szerdán a főpolgármester. A Duna tetőzését már hamarabb, szombatra várják, az előrejelzések szerint a legmagasabb vízállás alacsonyabb lesz, mint 2013-ban. A Duna ugyanakkor ma már több utcát is elöntött a város északi részén, az ártérben. A H5-ös HÉV már nem tud elmenni a végállomásig, és a kettes villamos sem jár a Lánchídnál. A vonatközlekedés viszont újraindult Budapest és Bécs között.
5:19
FókuszEgy uszadékfa akár 12 km/h-s sebességgel is sodródhat – motorcsónakról néztük meg az áradó Dunát
2024. szeptember 17. 19:25

Egy uszadékfa akár 12 km/h-s sebességgel is sodródhat – motorcsónakról néztük meg az áradó Dunát

A Fókusz a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat motorcsónakjával indult el a Dunán, hogy megnézzük az áradó Dunát. Minél magasabb az áradás, annál erősebb a sodrás. A hajóval arra is kellett figyelni, hogy a szokásosnál lassabban menjünk, nehogy megsérüljenek a felépített árvízvédelmi gátak, illetve a homokzsákok által védett területek. Az árvíz ellen védekező emberekkel is beszéltünk. Egy 90 éves házaspár garázsa tele van szerszámokkal, de már nincs erejük magasabb helyre vinni őket.
2:47
HíradóA Római-parton a házak egy része már vízben áll, Karácsony Gergely a katasztrófaturistáknak üzent
2024. szeptember 17. 18:41

A Római-parton a házak egy része már vízben áll, Karácsony Gergely a katasztrófaturistáknak üzent

Vasárnap tetőzik a Duna Budapesten, de már péntektől nagyon magas lesz a vízállás. A szakemberek elhúzódó apadásra készülnek, így várhatóan a jövő hét közepéig nyolc méter felett marad a Duna. A fővárosban eddig már majdnem egymillió homokzsákot felhasználtak a védekezéshez, a legkritikusabb részen, a Római-parton több ezer köbméternyi agyaggal támasztják meg a gátat. Itt a part menti házak egy része már vízben áll. Karácsony Gergely főpolgármester arra figyelmeztet, hogy a következő napokban senki se katasztrófaturistáskodjon a Dunánál, mert nagyon erős lesz a sodrás.
7:56
ReggeliTörténelmi árvíz jöhet: „Ne szelfizgessünk, inkább segítsünk”
2024. szeptember 17. 8:22

Történelmi árvíz jöhet: „Ne szelfizgessünk, inkább segítsünk”

Az elmúlt napok esős időjárása komoly aggodalmat keltett a magyar vízügyi szakemberek körében, különösen a Duna mentén, ahol a folyó vízszintjének emelkedése nyugtalanságra ad okot. Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság szóvivője a Reggeliben beszélt arról, mire számíthatunk, és arra kérnek mindenkit, vegye komolyan a lezárásokat, és ne katasztrófa turistáskodjon, mert már térdig érő víz is elsodorhatja az embert, és tönkre teheti az autót. Embert próbáló napok előtt állnak, ezért aki segítene a védekezésben, tájékozódjon az önkormányzatok weboldalain, hol van szükség önkéntesekre.  
6:19
ReggeliLezárhatják a Margitszigetet is az árvíz miatt, de a Szigetközben a legkomolyabb most a helyzet
2024. szeptember 16. 8:22

Lezárhatják a Margitszigetet is az árvíz miatt, de a Szigetközben a legkomolyabb most a helyzet

Hétfőtől harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester, mert a legfrissebb előrejelzések szerint napi egy méterrel emelkedik a vízállás. Mikorra várható a tetőzés, milyen lezárásokra számíthatunk, mi nehezíti most a helyzetet, és elérheti a 2013-as nagy árvíz idején tapasztalt mértéket? A Reggeliben Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője válaszolt kérdéseinkre.
2:31
HíradóHomokzsákok és szükségtározók: érkezik az árhullám Magyarországra
2024. szeptember 15. 18:32

Homokzsákok és szükségtározók: érkezik az árhullám Magyarországra

Jön az ár: homokzsákokat töltenek Budapesten a Római parton, az egyik csónakházban már napok óta pakolják a hajókat és bútorokat. A Duna budapesti szakaszáig harmadfokú árvízvédelmi készültség lesz a következő napokban. A vízügy szakemberei éjjel-nappal dolgoznak a folyó mentén. A Lajtán várhatóan hétfőn megnyitnak egy szükségtározót, hogy megvédjék Mosonmagyaróvárt az ártól. 
2:32
HíradóRekordárvíz jöhet: hétfőtől a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültség lesz Budapesten
2024. szeptember 14. 18:30

Rekordárvíz jöhet: hétfőtől a legmagasabb fokú árvízvédelmi készültség lesz Budapesten

A legmagasabb fokú árvízvédelmi készültséget rendelte el Budapesten Karácsony Gergely főpolgármester hétfőtől. A Vízügyi Főigazgatóság adatai alapján a Duna mellett elsősorban a Lajtán és a Rábán várható magas tetőzés a következő napokban. Hogy pontosan mekkora, azt egy gyors mozgású ciklon miatt nehezen tudják megbecsülni a szakemberek. Előfordulhat, hogy az ország nyugati részén a valaha mért legmagasabb vízszintet is megközelítik a nagyobb folyók. 
4:54
Fókusz„Kenuztam a házamban, a konyhában meg a WC-ben” – Varga Viktor árterületen lévő házát most újra az árvíz fenyegeti
2024. szeptember 13. 19:59

„Kenuztam a házamban, a konyhában meg a WC-ben” – Varga Viktor árterületen lévő házát most újra az árvíz fenyegeti

A vasárnapi Sztárboxra készülő Varga Viktornak egy nagy adag vizet hozott péntek 13, és a Boris névre hallgató mediterrán ciklon. Mivel az énekes a Duna árterületén él, minden olyan alkalommal, mikor jelentősen megemelkedik a vízszint, szó szerint veszélybe kerül a megélhetése. Varga Viktor a homokzsák helyett most mégis inkább a bokszzsákra koncentrál. Azt mondta, nem zavarja a víz, számolt azzal az eshetőséggel, hogy együtt kell élnie vele.
2:21
HíradóHirtelen kizúduló esővíz sodort a Dunába bulizó fiatalokat az Ördög-árok kifolyójánál
2024. augusztus 15. 18:30

Hirtelen kizúduló esővíz sodort a Dunába bulizó fiatalokat az Ördög-árok kifolyójánál

Bulizó fiatalokat kellett menteni csütörtök hajnalban a Dunából. Az Ördög-árok kifolyónál szórakoztak, amikor a csatornából hirtelen kizúduló csapadékvíz elsodorta őket. Pillanatok alatt történt minden, elestek és a partmenti köveken át a Dunába kerültek. Egyikük szerint olyan félelmetes volt, hogy lepergett a szeme előtte az élete. Összesen hárman kerültek kórházba. Úgy tudjuk, nem ez volt az első hasonló buli a kifolyónál, korábban soha sem történt baj. A rendőrség büntetőeljárást indított.
5:58
ReggeliA választások miatt elsikkadt a hír, de Körmenden nagy a baj az árvíz miatt
2024. június 10. 13:28

A választások miatt elsikkadt a hír, de Körmenden nagy a baj az árvíz miatt

A választások médiazajában elsikkadt ugyan a hír, de az árvízhelyzet miatt nagy bajban van Körmend, hívta fel a figyelmet Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Ausztriában egy-másfél havi csapadék hullott le egy nap alatt, és a Körmend körüli, a rekordszintre duzzadt Rábába csatlakozó kis patakok ezt a vizet nem bírják elvezetni, így már a lakosságot is bevonták az árvízvédelembe. De mire számíthatunk a Dunán, mikor vonul le az ár Budapestnél, miben más a körmendi helyzet a fővárosinál, és le kell-e még zárni a héten a rakpartokat? A vízügy vezetője ezekről is beszélt a Reggeli stúdiójában.
2:17
HíradóVerőcén még a helységnévtábla is alig látszik ki – ritka felvételek az áradó Dunáról
2024. június 8. 18:03

Verőcén még a helységnévtábla is alig látszik ki – ritka felvételek az áradó Dunáról

Nem öntötte el a lezárt rakpartokat a Duna Budapestnél, de a Római-part alacsonyabban fekvő részeinél már térdmagasságig ér. A folyó szombaton a déli óráktól tetőzött  a fővárosnál, magasabb vízszintre viszont már nem számítanak a szakemberek Budapesten. A Vízügyi Főigazgatóság szerint a főváros alatti szakaszokon lakóházak nincsenek veszélyben.