Volt rendvédelmisből brigádvezető?
2011. június 3. 18:05
Konkrét tervek formálódnak a kormányzatban a korán nyugdíjazott rendőrök, bv-sek és tűzoltók tovább foglalkoztatására.
Pénteken is folytatódtak a tárgyalások a kormány és a szakszervezetek között, de eredménytelenül: a korai nyugdíjazások ügyében nem született megegyezés. A kormányzatban pedig az RTL Híradó információi szerint már konkrét tervek formálódnak, hogyan foglalkoztassák a nyugdíjból visszahívott volt rendvédelmiseket. Állami munkaprogramokra, például gátépítésre, útkarbantartásra vezényelnék őket - ők irányítanák a közmunkásokat brigádvezetőként. De az államigazgatásba is küldhetik őket. Új munkájukra a januárban induló Közszolgálati Egyetemen át is képeznék őket.
„Az, hogy ez milyen létszámot fog érinteni, erről még pontos számot nem tudunk, de nyilván ezres nagyságrendű lesz, ezért is fontos,hogy egy olyan intézményi bázis legyen, ahol összehangoltan, az erőforrásokat összpontosítva megkezdődhet az átképzése a volt rendvédelmiseknek” – mondta Kis Norbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa.
A rendvédelmi szervezetek ezt az ötletet sem tudják elfogadni.

„A Független Rendőrszakszervezet nem tudja elfogadni,önkéntes alapon esetleg,ha a kollégák így döntenek, az saját szívük joga, de mi a magunk részéről ezt elfogadni nem tudjuk” – mondta Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára
Az RTL Híradó úgy tudja,hogy a miniszterelnök nem enged terveiből, és már a jövő héten a kormány elé kerül a rendvédelmisek munkaviszonyának újraszabályozása.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem