2011. május 30. 18:42

Felelőtlenséggel vádolja a spanyol egészségügyi miniszter Németországot, mert a spanyol uborkát nevezték meg a fertőzés forrásának.

Nagy keletje van a görög és a hazai termesztésű uborkának a német fővárosban. Berlinben egy zöldségárus török uborkát árul.

„Ha kell, ezentúl is eszem salátát, de azt már kétszer is meggondolom, hogy a gyerekeknek adjak-e” - mondta egy nő.

Németországban már 1200 esetet regisztráltak, amelyekről biztosan tudják, vagy gyanítják, hogy azt az E.coli baktérium okozta. A legtöbb fertőzöttet a hamburgi Eppendorf Egyetemi Kórház látja el.

„Szerencsére, egyre kevesebb új beteg érkezik, és ez nemcsak nálunk, hanem az egész országban” - mondta bizakodóan a kórház igazgatója.

Az egyik spanyol biofarmot bezárták, mert állítólag onnan származott a fertőzött uborka.

Az üzembe belépőknek kötelező a kézmosás. A tulajdonos a kamerák előtt harap bele az egyik általuk termelt uborkába, majd papírokkal is bizonyítja, hogy náluk nem találtak E.coli baktériummal fertőzött zöldséget.

„Azt követeljük Németországtól, hogy ne vádaskodjanak, amíg nincs bizonyítékuk. Bizonyíték nélkül keltettek riadalmat és okoztak kárt országunk termesztőinek. Ez felelőtlenség” - mondta a spanyol egészségügyi miniszter, hozzátéve nincs takargatnivalójuk, és minden vizsgálatnak alávetik magukat.

Madridban bejelentették, hogy a spanyol gazdáknak okozott kár miatt kártérítést kérnek az Európai Uniótól.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!