Éledezik az használtautó-piac

rtl.hu

2011. május 27. 17:47

Két javaslat is készül, amely könnyítené a használtautó-vásárlást.

Fontos az első benyomás, lehet, hogy az új kocsiját találta meg, ami egyébként nem is új. A legtöbben anyagi okok miatt keresik a használt autót.

„Anyagi lehetőségem nem megfelelő arra, hogy új autót vásároljak” – mondta Balla Katalin.

A válság a használtautó-piacon is érezhető volt. 2009-ben csaknem 100 ezer autóval kevesebb cserélt gazdát, mint egy évvel azelőtt. Tavaly a csökkenés már lassult. Idén pedig az első negyedévben már nőtt a használt autók iránt a kereslet. De az árak egyelőre nem változtak.

„A legkeresettebbek ma az 1-3 éves, 3 millió forint környékén, magyarországi, szervizkönyves, és úgymond lehet utánanézni, hogy mennyi kilométert futott az autó” – mondta Horváth Zoltán, a Weltautó márkaigazgatója.

Sokan fizetnek azért, hogy visszatekerjék az autó kilométeróráját, mert így többért lehet eladni a kocsit. A gépjármű-kereskedők börtönbüntetést kérnek azokra, akikről kiderül, hogy manipulálták az órát. A szigorító törvényjavaslat már készül.

„- Hány tulajdonosa volt?
- Egy, egy cég volt.”

A kilométeróra állása után ez a legfontosabb kérdés. Egy másik javaslat is van a parlament előtt. Eszerint, ha egy vevő szeretné megtudni, hogy van-e bármilyen korlátozás, például hitel, vagy lízing a kocsin, már nem kell majd a tulajdonossal mennie az okmányirodába.

„Ezt bárki megtehesse, akár elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül, vagy a tulajdonos nélkül lekérhesse azt, hogy a gépjárművön van-e bármiféle forgalmi korlátozás” – mondta Láng Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A módosítást akár néhány héten belül elfogadhatja a parlament.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!