A magyar alkotmány volt a téma Brüsszelben

rtl.hu

2011. május 25. 8:05

A Velencei Bizottság még nem alakította ki végleges véleményét a magyar alkotmányról, erről június 17-18-iki ülésén szavaz majd.

A Velencei Bizottság magyar alkotmányról készülő véleményének alakulásáról hallgatta meg szerdán az Európai Parlamentben a LIBE, vagyis az állampolgári jogok bizottsága Brüsszelben Thomas Markertet, a Velencei Bizottság főtitkárát. Markert vezette azt a delegációt, amely egy héttel ezelőtt Budapesten tárgyalt a magyar alkotmányról. Az Európa Tanács kezdeményezésére 1990-ben létrejött Velencei Bizottság arról tájékozódott, hogy az új magyar alaptörvény mennyire kompatibilis az európai normákkal.

Thomas Markert, bár a Velencei Bizottságnak az alkotmány szövegével kapcsolatos véleményéről még nem árult el konkrétumokat, a LIBE ülésén kifejtette: például a sarkalatos törvények vagy a Költségvetési Tanács jogköre aggasztó lehet, mert a leendő kormányok mozgásterét korlátozza.

A vizsgált, illetve vitatott pontok között megemlítette a preambulumot, mert véleménye szerint probléma lehet, hogy érvényteleníti azt az alkotmányt, amely jelenleg még hatályban van. Markert az alkotmány szövegéből külön említette a határon túli magyarok védelmét, a meg nem született magzat védelmét, a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés lehetőségét, illetve azt, hogy az alaptörvény szövege nem említi külön a szexuális diszkrimináció tilalmát.
Külön szólt arról, hogy a bírákra vonatkozó szabályok miatt a legtapasztaltabb bírák közül mintegy 300 főnek kell távoznia, és ez komoly problémákat okozhat az igazságszolgáltatás működésében.

Markert megismételte a Bizottság már korábban nyilvánosságra hozott álláspontját, amelyet a magyar kormány kérdéseire fejtett ki. Eszerint a Velencei Bizottság legkomolyabb aggálya azzal kapcsolatos, hogy márciusban tették közzé az alkotmánytervezet szövegét, és április 18-án már el is fogadták, vagyis egy ennyire összetett és fontos szöveg megvitatására csak 5 hét volt - mondta Markert. A második aggály az alkotmánybíróság hatásköreit érinti - tette hozzá, bár mint mondta, az alkotmánybíróság megtalálta a megkerülő megoldást: az emberi méltóság megsértése miatt fog vizsgálódni. A Velencei Bizottság ugyanakkor támogatja, hogy konkrét jogi érdek nélkül ne fordulhasson bárki a testülethez.

A bizottsági ülésen folyó vitában a néppárti Gál Kinga arról beszélt, hogy bár Markert felvetéseiről lehet vitatkozni, nem hiszi, hogy ennek helye lenne a bizottság ülésén. Ezt többen visszautasították, véleményük szerint az általános európai értékekről folyó vita a bizottság kompetenciája.

A holland Judith Sargentini, a Zöldek képviselője azt vetette fel, hogy bár a magyar kormányt demokratikusan választották meg, úgy tűnik, trükköket alkalmaz annak biztosítására, hogy akkor is befolyása legyen, ha már nem lesz kormányon; ez pedig nem igazán demokratikus - mondta.

A szocialista Göncz Kinga arra hívta fel a figyelmet, hogy bár kevés szó esik róla, de megszűnik az adatvédelmi ombudsman intézménye, a képviselő arra kérte a bizottságot, hogy külön kísérje figyelemmel az ezzel kapcsolatos jogszabályalkotást.

Zárszóként Thomas Markert azt mondta: sok kérdésre talán az önmérséklet lehetne a megoldás azok részéről, akik a kétharmadot megkapták, ám ezt nemigen látni.

A magyar alkotmány egyébként téma lesz az Európai Parlament júniusi plenáris ülésén is.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!