Geszti Péter a Gringo Sztárral tér vissza

rtl.hu

2011. április 29. 0:36

Az első koncertük július közepén lesz Siófokon a Coke Clubban, fellépnek a Szigeten is.

Független Hírügynökség: Mióta foglalkoztatja a visszatérés?

Geszti Péter: Évek óta vágytam vissza a zene világába, nekem a dalaim a legfontosabbak, úgy is mondhatnám, hogy a szerelmemhez tértem vissza. Úgy érzem, hogy most jött el az ideje újra a zenélésnek. A feleségem, Edit is támogatott benne. Érezte, hogy most van a forráspontja ennek a zenei kalandnak.

- Mit lehet tudni az új formációról?

- A Gringo Sztárban két fiatal énekesnő is szerepel, Gereben Zita és Sapszon Orsolya. Róluk eddig keveset lehetett hallani, mindketten zenész családból jöttek, és nagyon ügyesek. Egy professzionális zenekar kísér majd minket, és Erdélyi Péter a „zenei agytröszt”, vagyis a főzeneszerző és a hangszerelő. Vele már dolgoztam korábban, a Jazz+Az billentyűse volt, és most először fog popzenei slágereket írni. Nagy öröm az ő zenéjére szövegeket írni.

- Milyen stílusban játszanak?

- Én ezt úgy határoztam meg, hogy kozmopuritán pop, ami reggae, jazz, pop, rap, elektronikus zene, ska és balkáni népzene egyvelegéből áll. Az életörömről szólnak majd a dalok, árad majd belőlük a pozitív energia. Sok élő fellépést tervezünk, tizenöten zenélnek majd a koncerteken. Szeretnénk, ha az emberek a bulikon elfelejtenék a gondjaikat.

- Honnan jött a név?

- Nem véletlen, hogy a Beatles egykori dobosának, Ringo Starrnak a nevére emlékeztet, nagyon tiszteltem őt. Másrészt, ami talán ennél is fontosabb, hogy a gringo szó spanyol-portugál nyelvterületen fehér bőrű bevándorlót jelent, és én most visszavándorlok a zenébe.

- Hány dal van már, mikor találkozhat a Gringo Sztárral a közönség?

- Az első rádiós bemutatkozásunk péntek reggel lesz, a Télen-nyáron nyár című szerzeményünket hallhatja a közönség. Ez a dal is a pozitív érzésekről szól. Az első koncertünk pedig Július közepén lesz a siófoki Coke Clubban. Addig még sok dolgunk van, Január közepe óta írom a dalokat. Fellépünk majd a Sziget mínusz egyedik napján is augusztus 8-án, ahol az összes eddigi zenekarom zenél majd.

- Mire számíthat majd ott a közönség?

- Előadhatom majd mindazt, ami valaha foglalkoztatott. Minden szövegemben visszaköszönnek azok a gondolatok, amelyek abban az időszakban foglalkoztattak, legyenek azok jó vagy rossz dolgok. Egy ajándékot adunk át ezzel a közönségnek, és persze az a cél, hogy örüljenek ennek, így a legnépszerűbb dalokat játsszuk majd el. Minden olyan formáció fellép majd, amelyhez közöm volt. Azt szeretnénk, ha az emberekkel el tudnánk feledtetni a krízis teli világot.

- Van köze a gazdasági helyzetnek, a rossz közhangulatnak ahhoz, hogy újra a zene felé fordult?

- Olyan értelemben biztosan, hogy ilyen helyzetben az ember szeret neutrális dolgot csinálni, valami olyat, ami neki természetes, ami nem függ szorosan össze a gazdasági körülményekkel. A zene ilyen, itt a kreativitás a fontos, és az, hogy adjunk.

- Csak eltávolodott az eddigi feladataitól, vagy fel is hagyott velük?

- Csak egy kicsit elengedtem őket, de nem váltam el tőlük. Az ARC, a Nemzeti Vágta vagy a Médiaunió most is fontos az életemben, de nem töltök velük annyi időt, mint eddig. Ez egy nagyon áldásos helyzet, talán közhelynek is hat, de én most tényleg azt csinálom, amit szeretek, harmóniában vagyok, dalokat írok és közben sok időt tudok a családommal tölteni.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!