Bezárt az üzletük, mégis kell adózniuk
2011. március 22. 19:34
Több mint 100 vállalkozás vár arra fél éve, hogy a tavaly októberi vörösiszap katasztrófa után kárukat megtérítsék.
Az iszapkatasztrófa után csaknem fél évvel is kívül-belül minden vörös Vargáék üzletében. Nem csak a horgászbolt és a büfé úszott el, de azokkal együtt a négytagú család megélhetése is.
„Vasat gyűjtök meg ilyeneket csinálok, mint a hajléktalanok, hogy fel tudjak adni olyan csekkeket, amik fontosak, hogy ne kössék ki a villanyunkat, ne vigyék el a fejünk fölül a házunkat” – mondta Varga Ferenc.
A vállalkozó azt meséli, hogy a rokonok és barátok segítenek nekik, hogy meg tudjanak élni. Felesége is a családi üzletben dolgozott. Bár az üzlethelyiségeket bérelték, így is 18 millió forint a káruk, amiből még egy fillért nem láttak, és fél éve nincs keresetük.

„Nekem nehéz gyerekkorom volt, azért az én gyerekeimnek mindent megpróbálok megadni, de most nem tudok.”
Bár az üzlet már fél éve nem működik, iparűzési adót kellene utánuk fizetnie Vargáéknak. Nemrég kapták a csekket az önkormányzattól. Ott azt mondják, egy jogszabály miatt nem adhatnak mentességet.
„Arra van lehetőség, hogy adjunk haladékot, tehát átütemezési lehetőség van. Ezt kérnie kell és akkor meg tudjuk adni” – mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere.
„Arra van lehetőség, hogy adjunk haladékot, tehát átütemezési lehetőség van. Ezt kérnie kell és akkor meg tudjuk adni” – mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere.
A felmérések szerint összesen körülbelül 120 vállalkozásnak okozott kárt a vörösiszap, állami kártérítést azonban még egyikük sem kapott, csak kétszázezer forintos gyorssegélyt.
„Az értékbecslések megérkeztek az ÚKKK-hoz, feldolgozásuk most van folyamatban, a feldolgozást követően a jogi munkacsoport fog velük foglalkozni, előkészítik a szerződéseket.” – mondta Kivágó Tamás, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka.
Majd miután alá is írták azokat, akkor juthatnak pénzhez a vállalkozások. Hogy ez még mennyi időt vesz igénybe, azt a központban nem tudták megmondani.
Majd miután alá is írták azokat, akkor juthatnak pénzhez a vállalkozások. Hogy ez még mennyi időt vesz igénybe, azt a központban nem tudták megmondani.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem