Meglepetésszerű áramáremelés

rtl.hu

2011. február 2. 17:47

Nőtt az áram ára, körülbelül négy százalékkal. Vagyis egy átlagos családnak 3700 forinttal nő meg az éves villanyszámlája.

Sveda Brigitta precíz ember, az összes számláját elrakja. Néha nehezen is igazodik ki közöttük. De a számokra pontosan emlékezik.

„Mindez a lakáshitelekkel kombinálva, különösen nagy jelentőségű” – mondta Sveda Brigitta.

4805 forint. Ennyi volt a januári áramszámla. De a februári több lesz: körülbelül 5 ezer.

Februártól ugyanis drágul az áram. Az ÉMÁSZ 5,5, a DÉMÁSZ 3,9 az E.ON 3,7 az ELMÜ pedig 3,2 százalékkal emelte az árait. A szolgáltatók szerint az ár nem rajtuk múlik.

„Az illetékes minisztérium hozza meg az árrendeletet. Ennek eredményeképpen valóban egy kb. háromszázalékos végfelhasználói áremelkedés keletkezett, ennek fő oka, a beszállítónk, a Magyar Villamos Művek nagykereskedelmi árának emelése” – mondta Borsos Norbert, az ELMŰ szóvivője.

Az MSZP szerint csak áthárítják a plusz terheiket a fogyasztókra, ezért nőnek az árak.

„Itt bújik ki a szög a zsákból, ugyanis az energiacégeket sújtó úgynevezett különadó az ezzel a lépéssel van áthárítva a fogyasztókra. Ahogy ez történt az üzemanyag esetében és a gáz esetében is” – mondta Szanyi Tibor, az MSZP képviselője.

A kormány szerint nem erről van szó, hiszen az adókat nem lehet áthárítani. A drágulásnak szerintük az az egyik oka, hogy drágábban lehet előállítani az energiát.

„Figyelembe kellett venni azt is, hogy az elmúlt fél évben milyen módon változott meg a forint és a dollár árfolyama, ezeknek az együtthatásából alakult ki” – mondta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Utoljára egyébként tavaly nyáron változott az áram ára. Akkor csökkent. Ezt az alacsonyabb árat kellet fizetni január végéig. A mostani, magasabb árak nyár közepéig maradnak. Akkor újra változhat az áram ára.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!