Pénzért érzéstelenítették a szülő nőket
2010. november 20. 18:29
Vesztegetéssel gyanúsítanak 16 orvost és szülésznőt, akik pénzért adtak epidurális érzéstelenítést szülő nőknek.
Panna két éve még csak gőgicsélt, mostanra már beszél is. 2008 novemberében számoltunk be arról, hogy édesanyja is idézést kapott a Katonai Ügyészségtől. Egyebek mellett őt is és még több száz nőt hallgattak meg tanúként az Állami Egészségügyi Központ szülészetén történtekről. A gyanú szerint előfordult, hogy pénzért, 5-10 ezer forintért adták az epidurális érzéstelenítőt a szülő nőknek.
Először a Katonai Ügyészség kezdett nyomozni, de mivel katona érintettje nem volt az ügynek, a nyomozást a Fővárosi Főügyészségnek, ők pedig a rendőrségnek továbbították. Vesztegetés gyanúja miatt nyomoznak, és még mindig nem fejezték be az eljárást.
A rendőrség az RTL Híradó megkeresésére írásban azt válaszolta, hogy összesen 16 gyanúsítottja van az ügynek, 2 szülésznő és 14 orvos, de ennél többet nem árultak el és nyilatkozni sem akartak.

A nyomozás egyébként a kórház akkori főigazgatójának feljelentése alapján indult, 2008 őszén. Az intézmény vezetése most először nyilatkozott az ügyről.
„Az jutott tudomásunkra a saját ellenőrzésünk során, nem betegpanasz alapján, hogy előfordult, előfordulhat, hogy szülés során az epidurális, tehát a gerincbe adott érzéstelenítésért külön hálapénzt kérnek. Úgy gondoltuk, elsősorban a kórháznak a katonai és szakmai vezetése, hogy ez megengedhetetlen” - mondta Dr. Bazsó Péter, az Állami Egészségügyi Központ orvos igazgatója.
Az orvos igazgató azt is mondta, őket hivatalosan nem tájékoztatták a nyomozásról.
Az orvos igazgató azt is mondta, őket hivatalosan nem tájékoztatták a nyomozásról.
„Önnek a gyanúsításokról nincsen konkrét tudomása?
- Nincs, nekem arról van tudomásom, hogy azok, akik a mi látóterünkbe kerültek a saját vizsgálatunk során, azok hogy állnak.
- És ők hogy állnak?
- Nem fordult elő azóta velük semmiféle ilyen, és egy részük nem dolgozik a házban” – válaszolta az RTL Híradó riporterének kérdéseire az orvos igazgató.
- Nem fordult elő azóta velük semmiféle ilyen, és egy részük nem dolgozik a házban” – válaszolta az RTL Híradó riporterének kérdéseire az orvos igazgató.
Az ügy kirobbanása után fegyelmi eljárások is indultak. Az orvos igazgató azt nem árulta el, hogy ez hány dolgozót érintett.
A kép illusztráció!
A kép illusztráció!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem