Orbán is lefaragna az Ab hatásköreiből

rtl.hu

2010. október 29. 19:22

Kiállt pártja frakcióvezetőjének alkotmánymódosító tervei mellett a miniszterelnök.

Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság a Fidesz 98 százalékos különadó-tervét. Ezután jelentette be a párt frakcióvezetője: javasolja az alkotmány módosítását, hogy adó és nyugdíjügyekben többé ne dönthessen az Alkotmánybíróság.

„Ne lehessen mindig amögé a jogászkodás mögé bújni, hogy egy problémát miért nem lehet megoldani – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János még kedden azt mondta: egyeztetett a döntésről Orbán Viktor pártelnökkel is.

Orbán Viktor Brüsszelben megerősítette: támogatja az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését.

„Az a fajta igazságérzet, hogy Magyarország változzon meg, bizonyos dolgok már ne legyenek úgy, ahogy addig voltak, az nem fog összeütközésbe kerülni majd a fönnálló régi szabályokkal. Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

A miniszterelnök azt mondta: az emberek igazságérzetével szemben áll a régi alkotmány, és az Alkotmánybíróságnak ez alapján kell minősítenie a kormány indítványait.

„Tulajdonképpen köszönettel tartozunk az Alkotmánybíróságnak, hogy ezt a konfliktust nyilvánvalóvá tette” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Mindenkire kötelezőek az Alkotmánybíróság döntései. Így reagált jogkörei szűkítésének hírére az Alkotmánybíróság. A testület tagjai szerint az Alkotmánybíróság minden jogszabályról dönthet, és minden alkotmányellenesnek talált jogszabályt meg is semmisíthet. Az alkotmánybírák arra figyelmeztetnek: ha a kormány jogszabályokat von ki az Alkotmánybíróság illetékességi köréből, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága akkor is ellenőrizheti az alkotmányosság betartását Magyarországon.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!