Bauhaus - a funkció diadala az építészetben

Walter Gropius az irányzat szellemi atyja szerint a Bauhaus arra a kérdésre próbált meg feleletet adni, hogy milyen képzettségre van szüksége egy művésznek ahhoz, hogy el tudja foglalni helyét a gépesített ipari társadalomban. Egyfajta hidat kívántak képezni a művészet és a technika között. Talán éppen ezért a legjobban vagy még inkább legkényelmesebben az építészetben találták meg a kifejezés és az anyagok újraformálásnak útját. Ezen írásnak viszont nem a művészettörténeti áttekintés és az 1919 és 1933 közötti irányzat elemzése a célja.

Azt kérdeztem a cikk elején, hogy fel tudnak-e idézni Bauhaus épületet a környezetükben? Elsőre nem is hinné az ember, de Magyarországon rengeteg ház készült ilyen stílusban. Én Budapesten élek. (Amúgy kaposvári vagyok, de ott nincs ilyen ház). Szóval itt fővárosban sokat sétálok, és nem egyszer sajnos a rohanó város betegségével. Úgy, mint egy szemellenzős versenyló, akinek egyetlen célja, hogy odaérjen ahova igyekszik, ügyet sem vetve az őt körülvevő lenyűgöző épületekre. Pedig van, vagyis lenne mit nézni a Bauhaus időszakából is. Pontosabban fogalmazva az irányzat magyar avantgardistáinak munkáit. Ilyen például a Margit körút 15-17-es számú épület Hofstätter Béla és Domány Ferenc épülete. A hatemeletes bérház a Weiss Manfréd Vállalatok Nyugdíjpénztárára épült. De ugyancsak az ő kezük munkája a Szent István park több épülete is. Érdemes nem csak a kívülről szemügyre venni ezeket az épületeket. A belső kialakítás, a lépcsőház, a lépcsők, de még a korlátok is a stílus jegyeit hordozzák. Az ember, ha lehunyja a szemét szinte visszarepülhet a XX. század elejének reményekkel és újrakezdéssel teli világába.

És engedjenek meg még egy példát. Budapest talán legkülönlegesebb Bauhaus telepéről. A II. kerületi Napraforgó utcai villatelep, amely 1932-ben épült. A cél az volt, hogy viszonylag kicsi telkeken építsenek modern és egystílusú épületet a hivatalnokoknak. A 22 ház ma is ugyanúgy pompázik a múlt század emlékeként. Egy valami változott. Ma talán már megfizethetetlenek.

Elnézést! Kicsit elkalandoztam. Igazából azért kezdtem írni ezt az egész gondolatsort a Bauhausról, mert Pécsen minden eddiginél teljesebb és lenyűgözőbb kiállítás zárul lassan az irányzatról, és buzdítanék mindenkit, aki nem látta, de érdekelné egy kivételes hangulatú tárlat, hogy menjen el. A kiállítást egyébként nem csak azért nyitották a baranyai megyeszékhelyen, mert ez Európa Kulturáils Fővárosa még az év végéig, hanem mert a hazai Bauhaus egyik „bölcsője” is.

A kiállítás sikerének több záloga is van a szakértők szerint. Az egyik, hogy minden eddiginél részletesebben mutatja be a hazai és a külföldi alkotók munkáit. Köztük olyan magyar alkotókét, mint Bortnyik Sándor, Moholy-Nagy László, Molnár Farkas, Pap Gyula, Stefán Henrik, Weininger Andor. Egy másik ügyes ötlet, hogy a kurátorok nem álltak meg az elvárható sokszínűségnél. A tárlat azt a hangulatot is bemutatja amely a művészek között volt tanulóéveik alatt. Akkoriban a diákok egyik fő szórakozása az volt, hogy sajátkezűleg gyártott karikatúra képeslapokat készítettek egymásról. Szó, ami szó, a kiállítás a Bauhaus szülőhazájának szakembereit is lenyűgözte. Olyannyira, hogy mikor véget ér a tárlat idehaza, az egyik leghíresebb Bauhaus múzeum, a berlini ott kívánja bemutatatni a pécsi kiállítás eszenciáját. Csak azért nem az egészet, mert az nem férne el náluk.

Egyvalamit javaslok. Ne akarjanak hamar túlenni rajta. Erre rá kell szánni az időt. Nem fognak csalódni. Olyan érzés, mint amikor a már említett budapesti bérházakban behunyják a szemüket. Nem, ez sokkal intenzívebb.