Közelít a Dunához az iszapszennyezés

rtl.hu

2010. október 7. 12:25

A Marcalon keresztül még éjjel elérte a Rábát a vörösiszapos víz miatti szennyezés, a délelőtti órákban pedig már Győrnél a Mosoni-Dunát is. Szakács Imre, a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a szakemberek folyamatosan mérik a víz pH értékét, ami 9 körül ingadozik. Mivel a 10-es érték alatt van, várhatóan nem lesz ökológiai hatása. A Dunát is hamarosan eléri majd a szennyezés, de ökológiai katasztrófára, azaz például halpusztulásra már ott sem kell számítani.

Azt még nem lehet megmondani, hogy Győr-Moson-Sopron megyében mekkora az ökológiai kár, ez várhatóan csak hétvégén, vagy jövő hét elején derül ki, amikor a megyéből már teljesen levonul a szennyeződés. Azután dőlhet el az is, hogy az ökológiai egyensúlyt hogyan lehet visszaállítani például a Marcalon, amelynek felső szakaszain jelentős a halpusztulás mértéke - mondta Szakács Imre. Azt is hozzátette, hogy a vadállomány pusztulásáról egyelőre nem érkezett jelentés.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!