Nem zárták ki a Lokit az Európa Ligából

rtl.hu

2010. augusztus 31. 12:27

Az UEFA döntése szerint a csapat indulhat az Európa Liga csoportkörben, viszont 15 ezer eurós büntetést kell fizetniük.

A DVSC kettős győzelem után jutott a második legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébe. A bulgáriai visszavágó utolsó percében azonban becserélték Máté Pétert, akit előzetesen nem neveztek a mérkőzésre. Az adminisztrációs hiba miatt az Európai Labdarúgó Szövetség vizsgálatot indított az ügyben, a bolgár Liteksz Lovecs csapata pedig óvást nyújtott be. Akkor felmerült, hogy a vizsgálat eredményeként akár ki is zárhatják a debreceni csapatot a csoportkörből.

A DVSC tájékoztatása szerint végül ez nem történt meg, de az adminisztrációs hiba miatt a kedden lezárult UEFA vizsgálat eredményeként 15 ezer eurót kell fizetniük. A DVSC-TEVA tehát készülhet az Európa-liga csoportkörre, elsőként szeptember 16-án, hazai pályán játszanak, az ellenfél az ukrán Metaliszt Harkiv lesz. A Loki valamennyi hazai meccsét a Puskás Ferenc Stadionban játssza majd, mivel az UEFA csak ebben a létesítményben enged csoportmeccseket játszani - közölte a csapat internetes oldala.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
undefined
Kattints és streameld az 2026/2027-es UEFA Bajnokok Ligája, Európa Liga és Konferencia Liga szezon mérkőzéseit szeptembertől az RTL+ Premiumon!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!