Siettetnék a mentőakciót a bányászokért
2010. augusztus 29. 14:44
Felgyorsítanák a több mint 700 méter mélyen rekedt 33 chilei bányász kimentését.
A mentés vezető mérnöke azt mondta, hogy egy létező alagút kiszélesítésével talán két hónap alatt el tudnák érni a bajbajutott embereket. Adre Sougarret közölte: mérnöktársaival több lehetőséget is megvizsgálnak, hogy összehozzanak egy alternatív tervet, amellyel felgyorsíthatnák az augusztus 5-én csapdába került bányászok kimentését.
Jaime Manalich egészségügyi miniszter szombaton azt mondta, hogy a "B" terven intenzíven dolgoznak a mérnökök, miközben az "A" terv értelmében hétfőn megkezdik a mentőjárat fúrását. Manalich derűlátásával ellentétben Laurence Golborne bányászati miniszter határozottan elvetette azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a bányászokat két hónapon belül a felszínre tudnák hozni. "Az időkeret adott, három vagy négy hónap kell a mentéshez" - nyilatkozta Golborne a chilei médiának.
A 33 bányász közül többen a levertség jeleit mutatják, a helyszínen tartózkodó pszichiáterek szerint azért, mert távolinak tűnik a megmenekülésük, ráadásul a bezártság, a várakozás a hőségben és a mélységben egyre rosszabb hatással van rájuk. A bányászoknak folyamatosan küldenek élelmiszert, ivóvizet és gyógyszert egy csövön keresztül. Csütörtökön tájékoztatták őket arról, hogy karácsonyig is eltarthat, mire ki tudják hozni őket.

A jelenleg érvényes "A" terv értelmében karácsonyi készülne el a mentőjárat, amelynek fúrásához egy 29 tonnás ausztrál gépet használnak. A művelet azért tart hónapokig, mert a gép legfeljebb 20 métert tud haladni naponta, ráadásul tágítani is kell majd a furatot, hogy átférjen rajta egy ember.
Forrás: BBC / Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem