Tűz a királyszentistváni hulladékégetőben
2010. július 15. 17:53
Veszélyes anyagok, egyebek között ammónia, klór és nitrogén-dioxid került a levegőbe.
"Habrohammal" oltották el a tűzet Királyszentistvánon, ahol körülbelül 150-200 veszélyes anyagot tartalmazó hordó kapott lángra csütörtök délután a helyi hulladékégetőben. A speciális beavatkozásra azért volt szükség, mert az égő szerves oldószereket vízzel nem lehet hatékonyan oltani.
Több nagyteljesítményű szivattyút is habosító anyaggal töltöttek fel, majd így ezekkel a habágyúkkal fojtották le a lángot. Az oltás utolsó fázisában egyszerre több tűzoltóraj is részt vett, körülbelül 15-20 ember. A próbálkozás sikerrel járt, az égést 6 óra körül sikerült megszüntetni. A vegyi felderítők továbbra is mérik a levegőbe jutott veszélyes anyagok mértékét, de egészségügyi határértéket meghaladó koncentrációt nem mértek a település közelében.
A falu lakóit hangosbemondó segítségével arra kérték, zárják be házaik ablakait, és ne menjenek ki a szabadba. A településre vezető utakat a rendőrök korábban lezárták, és több mentőegységet, köztük egy mentőhelikoptert is a helyszínre riasztottak. A tűz oltása közben egy tűzoltó sérült meg, kisebb égési sérüléseket szenvedett.

A tűz oltása után vizsgálat kezdődik, hogy kiderüljön, mitől kapott lángra a körülbelül 25-30 ezer liternyi megsemmisítésre váró veszélyes hulladék.
Nem a júliusban átadott hulladékkezelőben keletkezett a tűz, az július elsejétől még csak úgynevezett üzempróba alatt működik, minimális hulladékot szállítanak oda.
A képet Szilvási Zsolt nézőnk töltötte fel.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem