Óriási csinnadratta Madrid utcáin

rtl.hu

2010. július 13. 11:35

Százezrek üdvözölték a spanyol főváros utcáin a hazatérő világbajnokokat.

A nemzeti lobogóba öltöztették a szobrokat, a vadászrepülők pedig még az eget is piros-sárgára festették a Campeones, azaz a bajnokok tiszteletére Madridban. A dél-afrikai világbajnokságon győztes válogatott ekkor már csaknem egy napja ünnepelt. A hollandok elleni spanyol győzelem után a repülőn folytatták a mulatozást. Énekeltek, vonatoztak a sorok között. Egyikük még egy párnát is dobott az őket filmező újságírók közé.

A bajnokok feliratú gépet ünnepi locsolással fogadták a reptéren, miközben a kapitány a spanyol zászlót lengette e pilótafülke ablakában.

Elsőként a csapatkapitány kapus, Iker Casillas szállt ki, aki immár spanyol földön is megmutatta a trófeát a szurkolóknak.

„Ez egy nagyon megérdemelt győzelem egy különleges csapatnak, amely minden spanyol szívét megtöltötte büszkeséggel, amely valóra váltotta mindannyiunk álmát,és az egész világ számára ismerté tette Spanyolországot. Köszönöm bajnokok, egész Spanyolország, minden spanyol nevében” - mondta később János Károly király, aki az udvarban látta vendégül az aranyérmeseket. A 72 éves uralkodó kapott egy a világbajnokok által aláírt mezt, és unokái Leonor és Sofia infánsnők is megfoghatták a kupát.

Ezután a miniszterelnök is fogadta a játékosokat, akik a hivatalos ceremóniák után egy nyitott buszba szállva parádéztak végig Madrid utcáin. Annyian várták őket, hogy órákig tartott, míg a városközpontban felállított színpadig tartó öt kilométeres utat megtették.

A népünnepély hajnalban tűzijátékkal ért véget.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!