2010. július 12. 14:31

Eveline Widmer-Schlumpf miniszter a döntés hátteréről szólva kiemelte: az alapos vizsgálatok ellenére nem zárható ki teljes bizonyossággal, hogy az Oscar-díjas rendező nem töltötte-e már le büntetését az ügyben. Emellett a lehetséges kiadatási kérelmi hibák is szerepet játszottak a teljesítés megtagadásában.

Az Oscar-díjas filmes eddig svájci házi őrizetben volt. Kiadatását azért kérte egy kaliforniai bíróság, mert 33 ével ezelőtt egy akkor 13 éves lánnyal, vagyis kiskorúval létesített büntetendő szexuális kapcsolatot, majd elhagyta az országot. A lengyel származású, Franciaországban élő rendezőt az óta körözik az amerikai hatóságok, amelyek tavaly októberben kérték Polanski kiadatását Svájctól. A filmes egy filmszemlére érkezett, amikor őrizetbe vették.

Egy Los Angeles-i bíró januárban elutasította Polanski kérvényét, hogy a távollétében ítélkezzenek felette, ügyvédei ezután fellebbezést nyújtottak be. Polanskit tavaly szeptember végén vették őrizetbe, miután megérkezett a zürichi filmfesztiválra. A 76 éves filmrendező december elejéig előzetesben volt, majd négy és fél millió frankos (940 millió forint) óvadék ellenében házi őrizetbe helyezték. A rendezőnek az egyik elegáns síközpontban van háza. A filmesnek elvették útlevelét, és elektromos nyomkövetőt kellett viselnie.


Forrás: AFP / Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!