Gömbvillám riogatta a lakókat

rtl.hu

2010. július 7. 17:49

Voltak, akik zsibbadásra, könnyebb égési sérülésekre panaszkodtak, őket kórházban is kezelték.

Rigó Józsefnek csak a tévéjét érte a villám, neki nem esett baja. Lánya rosszabbul járt. Ő barátjával éppen kilépett volna a házból, amikor a bejárati kapu kilincse megrázta.

„Belenyilallt a kezembe, és alig bírtam elengedni a kilincset” – mondta Rigó Andrea.

- Levágott, és utána egy iszonyatos csattanás.
- Megijedtetek?
- Meg. Igen – mondta Széles Károly.

A fiatalokat kórházba szállították, három napig bent feküdtek. Most azonban már jól vannak. A házra egyébként sok évvel ezelőtt már felszereltek egy villámhárítót, szombaton ez mégsem segített. A lakók szerint egész közel, a ház sarkába csapott a villám.

„Egy hatalmas nagy fény jelent meg előttem, és utána pillanatok alatt jött a durranás, amit én úgy észleltem, hogy felrobbantam” – mondta Bíró Gyuláné.

A ház lakói azt beszélik, hogy a villámhárító elöregedett, ezért következhetett be a baleset szombaton.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!