Népszerű, de túl drága a magyar pavilon
2010. július 4. 17:12
A kormány vizsgálja, hogy szakszerűen és megfelelően költötték-e el az expóra kapott pénzt.
Hatalmas pompával, gigantikus tűzijátékkal, lézershow-val, és a világ legnagyobb LED-falával díszített show-val nyitotta meg Sanghaj a világkiállítást még április 30-án. Azóta 20 millióan látogatták meg a kiállítókat, ebből csaknem kétmillióan a magyar pavilont is.
A szervezők szerint naponta körülbelül 30 ezer ember fordul meg náluk, kétszer annyi, mint amennyire számítottak. A pavilon középpontjában a hatalmas, gömböc nevű találmány áll, ami a magyarok kreativitását, és az egyensúlyt hivatott jelképezni. Ennek az üzenetnek a megfogalmazására egyébként 16 milliót költött az állam. Az összköltség pedig több mint 3 milliárd forint.
„Megéri ennyi pénzt egy ilyen rendezvényre fordítani?

- Fordítva teszem fel a kérdést: megteheti-e ma bárki, hogy egy ilyen rendezvényen nincs jelen a világ országai közül? Kína jelentősége egyre növekedni fog, nincs olyan ország a világon, aki Kínával való kapcsolatát ne kellene pontosan definiálni” – mondta Mohr Richárd, a magyar pavilon főbiztos-helyettese
A 3 milliárdos összköltségbe tartozik többek között az építész díjazása, az üzemeltetésre szánt 580 millió, a kulturális programokra fizetett 532, a reklámokra költött 330 millió, és az 5 milliós szokásjogi tanácsadási díj is.

A reklámköltségekből készültek azok a kisfilmek is, amelyek a gömböc mellett, egy kivetítőn láthatók. Itt sikeres magyar feltalálókkal ismerkedhet meg a látogató, de a filmben szerepel a meg nem valósult kormányzati negyed, a magyar expó és a magyar olimpia terve is. A kormány szerint túl sok a gyanús költség, ezért vizsgálatot indítottak.
„Azt is meg kell nézni, hogy vajon azok az összegek, amelyek erre elfolytak, vagy elmentek, azok valóban arra mentek-e el, és azokat a leghatékonyabban használták-e föl” – mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata várhatóan nyár végén zárul. Addig egy kormány által létrehozott új testület felügyeli a magyar részvételt a világkiállításon.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata várhatóan nyár végén zárul. Addig egy kormány által létrehozott új testület felügyeli a magyar részvételt a világkiállításon.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem