Paris Hilton a vébén sem bír magával

rtl.hu

2010. július 3. 10:22

Marihuánás cigaretta birtoklása miatt letartóztatták őt és barátnőjét pénteken, a holland-brazil mérkőzés után.

A News24 nevű hírportál szerint Paris Hilton és barátnője a stadionban, a mérkőzés ideje alatt szívta el a marihuánás cigarettát. Hiltont vádlottként említette később a világbajnokság idejére felállított speciális bíróságok egyikének hivatalos jelentése. Xolile Dlulisa bíró ugyanis csak annyit közölt vele a három perces meghallgatást követően: „Egyes számú vádlott, a vádat ejtettem Ön ellen.”

„Köszönöm őméltósága” - ezt válaszolta a 29 éves Hilton a döntést követően, majd távozott a teremből. Médiajelentések szerint nyugodt volt és mosolygott, amikor fél órával korábban megérkezett a bíróságra. A dél-afrikai média szerint a FIFA-jelvényét viselő emberek sürgölődtek körötte, és állítólag hét pizza-szeletet, 12 pohár hideg üdítőt, valamint hat pohár hideg vizet hoztak neki, amíg várakozott. Azt nem tudni, hogy Hilton mennyit fogyasztott el mindebből.

A 31 éves Roverót, akinek van egy nyolc és egy három éves gyereke az Egyesült Államokban, bűnösnek találta a bíró marihuána birtoklása miatt, és 128 dollárnak megfelelő randra büntette. Az 1999-es playmate kifizetette az összeget, mert ha nem tette volna meg, 30 napra börtönbe kerül. Ügyvédjük, Terry Price azt közölte később, hogy Rivérónál volt marihuánás cigaretta, amikor őrizetbe vették őket, ezért ítélték el őt. Az ügyvéd káromkodott állítólag, amikor elhagyta a bíróságot. A média szerint azt mondta:
„A rossz szőke k...át kapták el.”

„Sajnálatos, hogy amikor egyesek országunkba látogatnak, a rossz oldalra kerülnek” - mondta a bíró később dél-afrikai médiajelentések szerint. Hilton egyébként 2007-ben 23 nap börtönbüntetést kapott az Egyesült Államokban, mert megszegte a próbára bocsátás feltételét, és ittasan vezetett. Márciusban a brazil hatóságok utasítására kellett megváltoztatni egy sörreklámot, amiben Paris Hilton pózol, mert szexistának minősítették a hirdetést.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!