Vádemelés Szabó Dézi gyilkosai ellen
2010. július 2. 15:00
A vádlottaknak különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt kell felelniük.
A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a részben táncosnőként, részben pedig prostituáltként tevékenykedő vádlott - T. Adrienn - 2008 első felében ismerkedett meg az áldozattal, aki fotómodellként, táncosnőként dolgozott, esetenként pedig szexuális szolgáltatásokat nyújtott. A két lány később néhányszor közösen is vállalt táncosnői munkát.
A lány augusztus 11-én, 7 órára beszélt meg találkozót Dézivel az egyik budapesti bevásárlóközpont közelében. A páros kocsival érkezett, majd felvették a lányt, ezután egy soroksári erdős területre hajtottak, és a lány 19-szer megszúrta áldozatát: az arcán, a nyakán, a bal vállán, valamint a felkarjain.
A modell megpróbált védekezni, a fiú ekkor ököllel arcon ütötte, majd átvette a kést és azzal és ő is többször döfött. A lánynak annyi sérülése volt, hogy azonnali, szakszerű orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni az életét. A vádlottak ezután otthagyták a holttestet és elhajtottak.

A történtek után a fiatalok rokonoknál, barátoknál bujkáltak, majd vidéken rejtőztek el. Ezalatt más személyes iratait használták. A rendőrök augusztus 23-án, egy nyíregyházi panzióban kapták el őket.
A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le, a vádlottak előzetes letartóztatásban vannak.
Forrás: Független Hírügynökség
Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem