Hallgat a zsákmányról a pókeres rablóbanda

rtl.hu

2010. július 1. 19:23

A bíróság elítélte azt a 4 fiatalembert, akik 242 ezer eurót raboltak el egy berlini pókerversenyről.

A berlini bíróság egy 21 éves fiatalembert három év és kilenc hónapra, míg három társát - akik 19 illetve 20 évesek - három és fél évre ítélte. Azt egyikük sem árulta el, hol van zsákmányuk, amelyből csupán néhány ezer eurót sikerült eddig a hatóságoknak előkeríteniük.

A maszkos banda berontott a hotelbe Berlin központjában és bozótvágó késekkel valamint pisztollyal kezdtek el fenyegetőzni.

A rablást élőben mutatták a pókerversenyt közvetítő tévékamerák, így a nézők élőben láthatták a bűncselekményt. A fiatalemberek készpénzt vittek magukkal, a biztonsági emberekkel dulakodtak és egy fekete Mercedes-Benz autóval viharzottak el. A rablás gyanúsítottjait néhány héten belül letartóztatták.

A versenyen - amely az Európai Póker Bajnokság német döntője volt - 950-en vettek részt, köztük a német teniszlegenda, Boris Becker is. A főnyeremény egyébként 4,7 millió euró volt. A verseny a rablás után is folytatódott, az egymillió eurós díjat a német bajnokságon egy amerikai nyerte meg.

Forrás: AFP / Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!