Keserves küzdelem – szerdai árvízkrónika

rtl.hu

2010. május 19. 11:57

Beszakadt autópálya, újabb elöntött területek, folyamatos védekezés a gátakon - ez a szerdai mérlege a napok óta tartó áradásoknak.

Egész éjjel dolgoztak az áradások miatt legkritikusabb helyzetben lévő településeken az országban. A legfrissebb adatok szerint 1400-an vannak azok, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat.

Észak-Magyarország

Az árvíz miatt több folyón összesen ezer kilométeren van védelmi készültség az országban, közel 9 ezer ember dolgozik a gátakon. A legsúlyosabb helyzet továbbra is Borsod megyében van, ahol egyszerre három folyó tetőzik. Edelényben éjszaka több mint ezren dolgoztak a gátak megerősítésén. Napközben annyit javult a helyzet, hogy néhány centit apadt a folyó, egy gátat viszont át kellett vágni a Bódván, hogy két települést megvédjenek az áradástól. Ócsanáloson folyamatosan védekeznek a gátakon. Részletek >>>

Közben katasztrófaturisták akadályozzákaz árvízi védekezésben dolgozókat Borsodban. A rendőrség arra kéri a bámészkodókat, hogy inkább maradjanak otthon. Azt is kérték, hogy csak az induljon útnak a megyében, akinek muszáj. Sokfelé komoly torlódás van ugyanis, mert a víz utakat öntött el, illetve van, ahol csak fél pályán haladhatnak a járművek. Borsodban most összesen körülbelül nyolcezer ember 500 munkagéppel illetve járművel vesz részt az árvízi védekezésben. A helyieket Békésből, Szabolcsból és Csongrádból érkezett emberek segítik.

Borsodba látogatott a leendő belügyminiszter

Az új kormány első intézkedései között lesz az árvízkárok rendezése - ezt Pintér Sándor, kijelölt belügyminiszter mondta szerdán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ócsanáloson. Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a károk rendezésére elkülönített 800 millió forint biztosan nem lesz elég, hiszen csak Miskolcon napi 50 millió forintba kerül a védekezés. >>>

Nyugat - Magyarország

Beszakadt az M1-es autópálya a 104-es kilométernél. A Cuhai Bakony-ér napokon át mosta alá a pálya töltését, szerdán pedig beszakadt a sztráda. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A sztrádát lezárták, 50 kilométeres kocsisor alakult ki. A megyében egyébként apadni kezdett a Cuhai Bakony-ér, Mezőörsnél és Bőnynél is. A megtöltött homokzsákok készenlétben állnak ugyan, de azokat valószínűleg már nem kell felhasználni. Mezőörsön és Bőnyön összesen 230 embert telepítettek ki a Cuhai Bakony-ér áradása miatt vasárnap óta. Az áradás miatt lezárták korábban a 81-es főutat. Sem Banára, sem Rétalapra nem lehet eljutni Bőnyből, Rétalap pedig most csak földútról közelíthető meg.

Nézői légifelvétel a lyukas M1-esről!

Nézői légifelvétel a térségről!

Nézői felvétel: Kajakoznak a megáradt Által-éren

Dél-Magyarország

Szétázott parkettát, kidőlt kerítéset, elázott bútorokat és kétségbeesett embereket hagyott hátra az árvíz, amely szerda reggelre visszavonult a Baranya-csatorna medrébe. Csikóstöttösön egy teljes utcát telepítettek ki, a 27 házba még csak takarítani térhettek vissza a lakók. Sásdon már megkezdték a károk felmérését, miközben a városban már a víz hiánya okoz gondot: a város tartalékai ugyanis kimerültek, így a magasabban fekvő pontokon lajtoskocsival hordják a vizet. Az ivóvízkutakat csak csütörtök reggel kapcsolhatják vissza a hálózatra, ha a laboreredmények szerint a víz megfelelő minőségű maradt. Bővebben >>>

Felújításra szorul az M7-es egy szakasza

Az elmúlt napok esőzései miatt felújítják az M7-es autópályát a 184-es és 190-es kilométer között. Emiatt szerda délutántól előreláthatólag másfél-két héten keresztül a sztráda érintett szakaszának Nagykanizsa felé vezető oldalát lezárják. Ezalatt a Budapest felé vezető pályára terelik át az autósokat, mindezt a forgalom lassítása mellett. Miután a munkálatok befejeződnek, ezt az oldalt is lezárják, szintén másfél-két hétre. Akkor majd a már felújított oldalon haladhat a kétirányú forgalom egy-egy sávban.

Budapest

Leszakította egy ház függőfolyósóját egy kidőlt fa éjszaka Budapesten a 8. kerületben. A viharos szélben először csak megdőlt a fa, ekkor alpinistákat hívtak, de mielőtt megérkeztek volna, kidőlt. A 30 méteres fát végül tűzoltók távolították el az épületről. Délután egy budai 4 emeletes társasházra dőlt rá egy fa. Az ágak a legfelső emeletet teljesen beborították. Egyik fakidőlésnél sem sérült meg senki. Ma 120 helyszínen dolgoztak a tűzoltók. Több száz helyre még mindig várják őket.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!