Nem hirdettek veszélyhelyzet Miskolcon

rtl.hu

2010. május 16. 21:06

A központi vis maior alapból bármilyen segítséget meg tudnak adni a településeknek.

Vészhelyzetet akkor rendelhetnek el, ha valamilyen rendkívüli esemény után a lakosság ellátása veszélybe kerül - ilyen rendkívüli helyzet azonban egyelőre nincs Miskolcon. A következő napokban a Kormányzati Koordinációs Bizottság dönthet vészhelyzet elrendeléséről, ha felmerül ilyen kérés.A rendkívüli esőzések miatt 240 tűzoltó és 540 polgári védelmi szakember dolgozik Borsod megyében a védekezésben. Boldváról 150 embert kellet kitelepíteni a Bódva áradása miatt, ők főként közösségi szállásokon kaptak helyet, ötvenen pedig rokonoknál vannak. A katasztrófavédelem felkészült a további kitelepítésekre - mondta a miniszter. Varga Zoltán miniszter szerint a vis maior alapból minden igényt ki tudnak elégíteni, azaz van elegendő pénz a védekezésre.

Káli Sándor, a megyeszékhely polgármestere elmondta: Miskolcon negyven utca van most víz alatt, és folyamatos, elhúzódó védekezésre kell számítani. Vasárnap egyébként 240 civil önkénes dolgozott, közülük százan a Miskolci Egyetemről jelentkeztek. Rajtuk kívül további segítők is jelezték már, hogy részt vennének a munkában. A Miskolc Holdingtól ugyancsak mentek segíteni, összesen 440-en. Az előrejelzések szerint szerdáig fenn kell tartani a védekezést.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a miskolci vízforrások egy része "bezavarosodott", ezért az önkormányzat az Észak Magyarországi Regionális Vízműtől vásárolt vizet. Ez azonban nem elégíti ki teljesen a helyi igényeket, így vízkorlátozást vezettek be. Problémák adódtak az energiaellátással is, mert trafókat kellet kikapcsolni a rendszerből - tette hozzá.

Az egyik általános iskolát is elárasztotta a víz, ezért a diákok hétfőn egy másik épületbe mennek tanulni.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!