Csalogató kisvasút Mesztegnyőn
2010. április 20. 12:34
Egyedülálló vállalkozásba fogna a Somogy megyei település önkormányzata.
A csaknem 10 km hosszú mesztegnyői kisvasút azért épült, hogy fát szállítsanak rajta, de az utóbbi években inkább turisták ültek a kocsikban. A vonat tájvédelmi körzetben, ritka természeti kincsek közé vitt kirándulókat. Néhány hónapja azonban a mesztegnyői állomáson vesztegelnek a szerelvények. A kisvasutat üzemeltető erdészetnek ugyanis nem éri meg kirándulókat szállítani. Most az önkormányzat vállalkozna erre a feladatra.
Nemes László, Mesztegnyő polgármestere azt mondta, pályázati pénzből tömegeket megmozgató programokat szerveznének a kisvasút köré, a karbantartást pedig a falu közmunkásai végeznék.
Az önkormányzat jelképes összegért venné át a tulajdonjogot a magyar államtól, de ehhez a jelenlegi üzemeltető, a nagybajomi erdészet hozzájárulása is szükséges. Úgy tudni, hogy az erdészet hajlandó lemondani a kisvasút üzemeltetéséről az önkormányzat javára, de erről egyelőre nem nyilatkoznak, mert mint mondják, még javában tartanak a tárgyalások.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem