Illegális bordélyházat működtettek Bogácson
2010. március 17. 14:49
Bejelentés alapján tartottak házkutatást a napokban a rendőrök egy feltételezett bordélyházban Bogácson.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói állampolgári bejelentés alapján a napokban házkutatást tartottak egy bogácsi ingatlanban.
„Az akció során lefoglalt bizonyítékok alapján felmerült a gyanú, hogy a házban valóban illegális bordélyház működött” – mondta Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa.
A piros lámpás házat üzemeltető házaspárral szemben üzletszerű kéjelgés elősegítésének minősített esete miatt folyik eljárás. A gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra, amit a bíróság el is rendelt.

Az ügyben tovább folyik a nyomozás, ezért részletesebb tájékoztatást csak később ad a rendőrség.
Forrás: Független Hírügynökség
(A kép illusztráció!)
(A kép illusztráció!)
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem