Fodor Gábor MDF-jelölt Gyöngyösön
2010. január 28. 7:28
Az SZDSZ korábbi elnöke vezetheti majd azt a Heves megyei listát is, amelyen a szabaddemokraták is helyet kapnak az MDF politikusai mellett - írja a Népszava. A lap értesülései szerint a két párt között jelenleg is tart az egyeztetés arról, hogy miként indulhatnak együtt a jelöltek, de mégsem közös listán. Erre azért lenne szükség, mert ha közös listán indulnának, akkor 10 százalékot kellene elérniük ahhoz, hogy bejussanak a Parlamentbe. Mindkét párt választmánya, illetve országos tanácsa szombaton ülés tart, ahol minden bizonnyal szó lesz az együttműködés lehetőségéről is. Az MDF megyei szervezetei önállóan döntenek arról, hogy kiket indítanak, de a listákat az országos elnökség véleményezi. Az még kérdéses, hogy a megyék miként fogadják majd el, hogy esetleg olyan liberális politikusoknak kell ajánlószelvényeket gyűjteni, akik nemrég még az ellenfeleik voltak - írja a lap.
Forrás: Független Hírügynökség
Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem