Először beszélt Rihanna a verésről
2009. november 3. 14:17
Az amerikai énekesnő úgy fogalmazott: ami vele történt, az bárki mással is megtörténhet.
A 21 éves énekesnő Diane Sawyernek beszélt először a februári támadásról a „Good Morning America” című műsorban. A csütörtök reggel adásba kerülő interjúban Rihanna úgy fogalmazott: „Ez történt velem. És bárki mással is megtörténhet.” Mint mondta, nehéz volt feldolgozni a történteket, mert Chris Brown „különleges helyet foglalt el a szívében”, hiszen ő volt az első „nagy szerelme”.
Chris Brownt június 23-án öt év felfüggesztett börtönre és közmunkára ítélte el az ügyében eljáró Los Angeles-i bíróság, amiért február 8-án rátámadt Rihannára, miközben hazafelé tartottak egy, a Grammy-gálát megelőző partiról.
Az eset sokkolta a zenei világot, az énekesnő ugyanis később sebekkel és zúzódásokkal az arcán jelent meg a nyilvánosság előtt. Szintén zenész barátja ugyanis azon kívül, hogy ököllel verte meg, a fejét a gépkocsijuk ablaküvegéhez csapkodta. Brown előbb tagadta bűnösségét, később azonban elismerte tettét, és sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

Forrás: people.com/Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem