Berlusconi nem hajlandó lemondani
2009. október 8. 14:30
Az immunitási törvény megsemmisítése után legalább 11 per indulhat ellene.
"Öt évig kell kormányoznunk akár van ez a törvény, akár nem" - mondta a 73 éves konzervatív médiamágnás. A politikus szerint az olaszok 70 százaléka támogatja őt. Legfőbb politikai szövetségese, az Északi Ligát vezető Umberto Bossi mindenesetre kiállt mellette.
A konzervatív többségű római parlament Silvio Berlusconi hatalomra kerülése után fogadta el az immunitási törvényt, amely alapján a miniszterelnök, az államfő és a parlament két házának vezetője ellen nem lehetett pert indítani. Az alkotmánybíróság szerint azonban a jogszabály sérti azt az alapvető jogot, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő.
A La Stampa című lap szerint legalább 11 per indulhat Berlusconi ellen. Ezek legfontosabbika az, amelyben egy brit ügyvéd David Mills a kulcsszereplő. Millsről, aki Berlusconi ügyvédje volt, kiderült: hamisan tanúskodott, hogy "kimossa" az olasz kormányfőt két, a 90-es években ellene folytatott perben. A jogász ezért 600 ezer euró hálapénzt kapott. Millst idén februárban négy és fél év börtönre ítélték hamis tanúzásért.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem