Kiszűrik a szennyező járműveket
2009. szeptember 22. 7:07
Fokozott környezetvédelmi ellenőrzést tart a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
Nemzeti Közlekedési Hatóság hétfői közleménye szerint az „Európai Autómentes Nap” rendezvényeihez kapcsolódóan tartanak fokozott közúti környezetvédelmi ellenőrzést hétfőtől öt napig az ország útjain. Az autósok Budapesten, Debrecenben, Győrött és Szegeden is számíthatnak ellenőrzésre. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre, a járművek műszaki állapotának fontosságára, valamint hogy kiszűrjék a túlzott káros anyagot kibocsájtó járműveket.
Az NKH ellenőrei elsősorban a járművek kipufogógázának szennyezőanyag tartalmát mérik, valamint ellenőrzik a szükséges iratokat. Mivel az akciót elsősorban figyelemfelhívásnak szánják, a környezetszennyezőnek minősített személygépkocsik tulajdonosai, és a lejárt zöldkártyával autózók csak figyelmeztetésre számíthatnak. Akiknél mindent rendben találnak, ajándékot kapnak az ellenőröktől. A tavalyi akcióhoz hasonlóan egy úgynevezett táv emissziómérőt is bevetnek, amely haladás közben képes a járművek vizsgálatára. Az előző év tapasztalata azt mutatja, hogy az eszköz segítségével sokkal hatékonyabban ki lehet szűrni a szennyező járműveket.
Forrás: Független Hírügynökség

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem