30 évig naponta erőszakolta meg a lányát
2009. szeptember 17. 7:05
Ausztrál „Fritzl”-ként emlegetik a férfit.
Ausztráliában nem hozták nyilvánosságra a férfi kilétét. Annyit tudni, hogy Victoria államban él, és a 60-as éveiben jár. A rendőrség annyit közölt, hogy a '70-es években erőszakolta meg először, az akkor még 11 éves lányát. Az anya azt állítja: semmit sem tudott a vérfertőzésről. Victoria állam kormányzója, John Brumby azt mondta: ki kell vizsgálni az esetet, hogy kiderüljön: milyen módon maradhatott titokban az egész.
A Herald Sun című melbourne-i lap úgy tudja: négy gyereket szült a lány apjának. Mindegyik csecsemő rendellenességgel jött a világra, egyikük később meg is halt. Az újság információi szerint a nő 2005-ben egyszer már följelentette apját, de utána nem akart együtt működni a hatósággal, mert saját biztonságát féltette az apjától. Végül tavaly júniusban ismét a rendőrséghez fordult. Azóta nyomoz a hatóság. A férfit novemberben állítják bíróság elé.
Forrás: AFP/Független Hírügynökség

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem