Francia fiatalok törtek-zúztak az Aquaworldben
2009. augusztus 17. 9:46
A 17 fiatalt nem engedték be a fürdőbe, mert nagyon koszosak voltak.
A főleg franciákból álló csoport vasárnap délután ment be az újpesti oldalon lévő élményfürdőbe. A recepciónál vita alakult ki, mert a személyzet nem akarta őket beengedni, a fiatalok "higiéniai állapota" miatt - mondta a Független Hírügynökségnek hétfőn Pap Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A fiatalok törni-zúzni kezdtek, szétvagdostak például egy bőr ülőgarnitúrát, amivel körülbelül másfélmillió forintos kárt okoztak. A recepció pultján átnyúlva pedig elloptak egy napszemüveget és egy kulcscsomót. Azután menekülőre fogták, de még közben egy üveggel megdobták az egyik biztonsági őrt.
Három kocsival hajtottak el az élményfürdőből. A közben kihívott 13. kerületi járőrök a Margitszigetnél érték be őket és mindannyiukat el is fogták. Két francia férfit és egy francia nőt őrizetbe is vettek. Egyikük ellen rongálás, a másik ellen lopás, a harmadik ellen garázdaság miatt indult eljárás.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem