Pandaszállítmány érkezett Pekingbe
2008. május 24. 14:03
Nyolc óriáspandát repítettek Kína földrengés sújtotta részéből Pekingbe.
A veszélyeztetett állatok a földrengés epicentrumától mindössze 30 kilométerre, Wolongban vészelték át a katasztrófát, melynek nyomán 87 ezer ember halt meg vagy tűnt el.
A kínai állami televízió bemutatta, amint az óriáspandákat hatalmas ketrecekben leszedik a pekingi reptéren a Boeing 747-es gépről. Később az is látható volt, amint az állatok új lakóhelyükön körbeszaglásznak, a sajtó és az állatkerti látogatók érdeklődésének kereszttüzében. A wolongi pandarezervátum vezetője korábban azt mondta, hogy a jószágok mostanra kiheverték a traumát, amit a földrengés esetleg kiválthatott belőlük.
Pandamackók ugyan az eddigi információk szerint nem vesztették életüket a május 12-ei földrengésben, három wolongi gondozójuk azonban igen. Hat medve pedig eltűnt, négyüket már megtalálták.
A pandák a legnépszerűbb jószágok között vannak az állatkertekben, az egész világon. A pekingi állatkertben hamarosan megnyílik a panda múzeum, amely bemutatja a nagyközönségnek azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az erősen veszélyeztetett faj megmentése érdekében tettek. A kínai fővárosban hét pandamackót eddig is láthattak az érdeklődők, a szombati „szállítmánnyal” számuk 15-re nőtt.

Forrás: AFP/Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem