2008. május 22. 21:25

Kalapáccsal és csavarhúzóval esett neki két férfi az ötezer éves építménynek.


A két férfit hamar észrevették a biztonsági őrök, így nem okoztak nagyobb kárt. Elfogni nem sikerült őket, így az ügy már a rendőrségre tartozik - magyarázta az English Heritage kulturális örökséget védelmező szervezet. A helyi rendőrség szerint az elkövetők láthatók egy biztonsági kamera pár nappal korábban készült felvételein, amelyeken két férfi gyanús viselkedését figyelték meg. A Stonehenge-et egy hete rongálta meg a két elkövető.

Az English Heritage szerint korábban megengedett szokás volt a kövekből hazavinni egy darabot, és a látogatóknak még vésőt is adtak a művelethez.

Időszámításunk előtt 2600-ban feltehetően több száz ember 80 hatalmas sziklát hurcolt az Anglia délnyugati részén lévő a Salisbury-fennsíkra ahhoz a 400 éves kőcsoporthoz, amely már ott volt. Kétszáz évvel később még nagyobb sziklákkal bővítették a kört. A legnagyobb köveket 30 kilométerről hozták, de van olyan is, amely 250 kilométeres távolságból érkezett, Wales délnyugati hegyeiből. Azt nem tudni, hogyan szállították őket, tanulmányok szerint egy-egy darab megmozdításához hatszáz ember kellett.

Mára az eredeti sziklák negyven százaléka maradt meg Stonehenge-ben. Az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított területre évente 850 ezer ember látogat el.

A Stonehenge-et jelenleg egyébként tudósok vizsgálják. 1964 óta ez az első ásatás a sziklakör belsejében. A kutatók főképp az úgynevezett kékköveket tanulmányozzák. A turisták eközben zavartalanul látogathatják a történelmi helyszínt, az ásatásokat pedig plazmatévéken követhetik egy nagy sátorban.

Forrás: AFP, BBC/Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!