Kártérítést kér Kármán Irén

rtl.hu

2008. március 8. 18:06

7 milliós kártérítést kér Kármán Irén a Nemzeti Nyomozó Irodától, az újságíró szerint megsértették személyiségi jogait. Kármánt tavaly nyáron - elmondása szerint - megverték, majd életveszélyes állapotban bukkantak rá. A nyomozó iroda lezárta a nyomozást, szerintük nem rabolták el Kármánt, az ügyészség viszont más következtetésre jutott.

Kármán Irént tavaly nyáron verték meg. „Pesterzsébeten két fickó, az egyik kiugrott, elkapott, belökött a hátsó ülésre, előtte jól gyomorszájon vert, arcul ütött” - Így emlékezett akkor a történtekre. A Lágymányosi hídnál találtak rá, megkötözve.

A történtek után néhány héttel videofelvételeket hozott nyilvánosságra a Nemzeti Nyomozó Iroda. Ezeken az látható, hogy Kármán Irén sértetlenül sétál az utcán ott, ahol szerinte az autóba tuszkolták. A Nemzeti Nyomozó Iroda végül lezárta a nyomozást. A rendőrök szerint nem derült ki, hogy ki és miért verte meg Kármán Irént, elrablása pedig meg sem történt. Az újságírónő panasszal élt, és a Legfőbb Ügyészség most másképp döntött. Szerintük nem zárható ki, hogy a nőt elrabolták, de ez nem bizonyítható.

„Az Nemzeti Nyomozó Iroda szerint ez bizonyosan nem történt meg, a Legfőbb Ügyészség álláspontja pedig az, hogy elképzelhető, hogy ez megtörtént, nyilván ennek a hogyanja az lehetséges, hogy nem tisztázott” – mondta Borbély Zoltán a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Kármán Irén most kártérítést követel a Nemzeti Nyomozó Irodától. A Nemzeti Nyomozó Irodánál szombaton nem nyilatkoztak az RTL Klub Híradójának.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!