2008. március 7. 18:00

Tilosban parkoló kerékbilincselőkről jelentek meg képek egy internetes portálon. A közterület-felügyeletnél azt mondták, azonnal eljárást indítanak ellenük. Közben már 17 olyan rendőr ellen folyik fegyelmi vizsgálat, akik mozgáskorlátozottak helyén parkoltak. Korábban erről is az interneten jelentek meg fotók.

Nemcsak az autósok, hanem a kerékbilincselők is megszegik olykor a KRESZ-szabályokat. Legalábbis azok szerint a fotók szerint, amelyeket egy autós internetes portálra tettek fel a napokban. A felvételeken a VIII. kerületi közterület-felügyelők is akadályozzák a forgalmat, vagy tilosban parkolnak.

„Mi is ugyanúgy megkapjuk a büntetést” - állítja a közterület-felügyet egyik vezetője. Persze csak akkor, ha kiderül a szabálytalanság.

„Hogyha valóságalapja van, akkor a közterület-felügyelő, aki ezzel a kocsival dolgozott és a Centrum Parkoló Kft. alkalmazottja, akik együtt teljesítenek szolgálatot, mindenképpen felelősségre lesznek vonva” – mondta Muhari István, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet igazgatóhelyettese.

Erre már volt is példa, egy évvel ezelőtt hasonló ügy miatt váltak meg az egyik alkalmazottjuktól. Három hete ugyancsak egy internetes honlapra kerültek fel mozgáskorlátozottak helyén parkoló rendőrmotorok fotói. Draskovics Tibor rendészeti miniszter akkor azonnali vizsgálatot rendelt el. 17 rendőr ellen indítottak fegyelmit.

„Jelenlegi gyakorlatunk az, hogy pénzbírságot szabunk ki a szabálysértők tekintetében, az esetek zömében. És közelítünk a polgári szabálysértési gyakorlathoz a bírság kiszabásakor” – mondta Csernyava Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság fegyelmi osztályának vezetője.

Azt egyelőre senki nem tudja, hogy a szabálytalankodó rendőrök és közterület-felügyelők milyen büntetést kapnak.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!