A legendás Moszkva tér

„A Moszkva tér - jelenlegi alakjában alaktalan, fejlődő, élő szervezet, egy beteg organizmus, amely a leszakított lábak helyett fejet vagy karokat növeszt, a sebek nem gyógyulnak be, csak kitölti azokat valami burjánzó, sötét anyag. Semmi sem lesz ép, csak egyre nagyobb. A Moszkva tér egy állat, olyan, mint a rock&roll.” (Részlet a Moszkva tér című filmből)


Török Ferenc filmrendező: „Pénteken meg szombaton le kellett menni 7 vagy 8 óra körül, és akkor még 9-ig ott álldogáltál, és addigra összeverődött a társaság, és ki is alakult a program. Tehát, hogy merre megyünk, és mi lesz a buli. És akkor mindig volt egy ember, akinél mindig volt ceruza és egy kis notesz, és akkor ő felírta a bulicímeket, ilyen piacszerűen keringtek ott a levegőbe.”

Török Ferenc úgynevezett Moszkva téri srác volt. Mint még a rendszerváltás tájékán is annyian, ő is ott találkozott a haverjaival esténként, és oda érkeztek vissza a bulikból farkaséhesen. Moszkva tér - ez első játékfilmjének, és végül is saját történetének a címe is.

Török Ferenc: „A Kafkába jártam, és utána a Rákócziban fejeztem be, és kirúgtak a gimnáziumból, és akkor a végén tudom, hogy az, hogy én Moszkva téri csávó vagyok, az egy nagyon negatív dolog volt. És így az osztályfőnök, és mindenki így egy kicsit kiebrudalt.”

Mert valahogy a Moszkva tér mindig is egy olyan zűrős hely volt. Délutánra már szinte valószerűtlen, hogy reggelente ugyanitt emberpiac van. Hosszú kígyózó sorok a tér közepén. Szegény emberek várják, hogy őket válasszák a segédmunkára aznap reggel. Az utasok ugranak le a villamosról, hogy átszálljanak egy másikra vagy egy buszra vagy éppen a metróra. Egymásra sem néznek, mintha örülnének, hogy minden zűr nélkül sikerült átvágni a téren az állandó lakosok: árusok, hajléktalanok és ácsorgók között. Mondhatnánk, hogy olyan itt az élet, mint bármelyik csomóponton, köztéren. De a Moszkva valahogy mégis más.

Para Kovács Imre író, újságíró: „Ez az egyetlen helye Budának, ahol a gazdagok találkoznak a szegényekkel, tehát ez egy tökéletes alkalom arra, hogy a gazdagok jönnek le a hegyről, a szegények meg itt vannak. És hát ez egy ilyen, egy ilyen elég finom történeteket eredményez, itt van a legalja.”

Para Kovács Imre író, újságíró néhány éve költözött a Moszkva tér tövébe. Ő korábban soha nem volt Moszkva téri srác, mégis rákattant, ahogy ő fogalmaz. Figyelte, hogy a város vezetői miféle rendezési tervekkel állnak elő időről időre a Moszkva tér átalakításáról, rendbe-, szebbé tételéről, eddig sikertelenül.


Para Kovács Imre: „Vannak szögek, pontok, helyek, ahonnan még ronda, de már nem tér, és vannak talán olyanok is, ahonnan még tér, de már nem ronda, sőt, szép, gyönyörűséges, lakható, szerethető kis zug.”


Beleznay Éva, Budapest főépítésze: „Igazából a Moszkva tér jelen állapotában is nagyon sokat javulna, ha nem lenne töredezve az aszfalt, ha a fű nem lenne kikopva, ha olyan egészséges zöld, olyan egészséges természetes foltjai, azok természetes foltok lennének.”
A Moszkva tér átalakítására az elmúlt években rendezési terveket dolgoztak ki. A minimálprogram szerint lényegében semmi nem változna, maximum új beton kerülne a régi helyére, új fűvel és új fákkal, és egy kicsit racionalizálnák a közlekedési káoszt. A másik, egyébként legvalószínűbb elképzelés szerint az átszállóhelyek egy nagy zöld domb alatt lennének.


Török Ferenc: „Megértem azt, aki modernizálni akar, de ugyanakkor rettegek tőle, hogy mi lesz a helyén. Szóval odavágnak tényleg egy ilyen nagy dombot, amelyen lehet majd ott napozgatni a fűben, vagy nem tudom, mi lesz. Minden megoldás egy kicsit szürreális nekem.”


A főépítész asszony szerint viszont a jelenlegi látványon sokat javítana egy szép zöld domb és egy mélygarázs.


Beleznay Éva: „A tömegközlekedési pontnak a mesterséges dombbal történő lefedése, aminél a szint alatt lennének az átszállóhelyek és az átszállóhelyekhez kapcsolódó minimális kereskedelem, a szint fölött meg a nagy közösségi tér.”


A Moszkva tér 110 évvel ezelőtt csupán egy gödör volt, amely előtt a sugárúton például felvonulásokat rendeztek.


Para Kovács Imre: „Ez egy gödör volt eleve. Téglaégetőként, agyagbánya, aztán folyamatosan befagyott ez telenként, és ide jártak korcsolyázni a budaiak, tehát a legszebb korszaka ennek az lehetett, amikor spontán jégpályaként funkcionált.”


A múlt század elejére – talán a korcsolyázás ihlette – valóságos sportcentrummá alakult a tér. A Budai Torna Egylet sportolói vették birtokba a területet, és igen rövid idő alatt már teniszpályák is lettek a szomszédos Széna téren.


1921-ben aztán végre nevet is kapott, Széll Kálmán tér lett, vagy úgy is mondhatnánk, hogy Kalef, ahogyan a Kálmán után becézték a helyiek. A Kalefet 1938-ban alakították közlekedési csomóponttá, és nem is akármilyenné.


Para Kovács Imre: „Volt még egy gyönyörű korszaka. 1939-40 környékén, a háború előtt, amikor ez még egy ilyen hipermodern, most egy nagyon retrónak ható, ilyen gömbölyű buszok, kis gömbölyű fűtött várók voltak, zseniális volt, tehát rendkívül modern volt.”


Az idillnek a háború vetett véget, amikor a tér körüli házak többségét szétbombázták. A látvány még akkor is elég szomorú lett, ha mondhatni a tér elég jól megúszta.


Moszkváról az ’50-es években nevezték át a teret, majd az új mechanizmus idején megépült a kettes metró ’72-re, a mai napig meglévő betonlegyezővel.
A tér a ’80-as évekre egyszerűen kinőtte önmagát. Budapest legforgalmasabb csomópontja lett. Klenovich Gyulát mégis mindenki hülyének nézte, amikor meg akarta szerezni az itteni büfé üzemeltetési jogát. Hamburgert akart árulni.


Klenovich Gyula kereskedő: „Mi vezettük be itt a hamburgert, mi vezettük be itt a fagylaltot, éjjel gyártottuk a fagylaltot, és nappal olyan délután kettőig kitartott, és utána gépet kellett változtatni, és már aztán nem egykeverős géppel, hanem kétkeverős géppel gyártottuk, és így aztán már este 7-ig, 8-ig is kitartott a fagylalt.”


Klenovich Gyuláné: „Az első években csak 10-ig volt nyitva, aztán amikor néhányszor betörtek, akkor a férjem hatalmas ötlete, hogy dobjuk el a kulcsot, és éjjel-nappal legyünk nyitva. Tényleges találkozóhely lett, a büfé is, zene szólt, hihetetlen élet volt, a fiatalok itt találkoztak, innen mentek szórakozni, és ide jöttek vissza hajnalban, éhesen a bulizás után, úgyhogy szinte mindenkit meg lehetett találni.”


A büfében lehetett üzenetet hagyni egymásnak, vagy firkálni a falára, ha valakit nem vártak meg a haverok, és nélküle indultak házibuliba.


Török Ferenc: „A Moszkván mindig volt sok telefon, meg a Moszkván ott lehetett lenni, és akkor telefon nélkül is megúsztad, mert úgyis jött valaki.”


Klenovichék rövid időn belül már 15 alkalmazottal csinálták a büfét, ezres nagyságrendben rendelték az édeskés puffancsot, hamburgergyártó gépet hozattak Olaszból, és miután időnként hiánycikk volt a félmarha, saját hentesboltot vettek az Alkotás úton. A Moszkva téri hamburger fogalommá vált.


Klenovich Gyuláné: „Elmentünk valahová beülni a várhoz, valami kellemes helyre vacsorázni, de úgy érkeztünk oda, hogy háromnegyed 10 felé már sehol nem volt vacsora. De azt mondta az egyik helyen a portás bácsi, hogy aranyoskám, ha most lemennek a Moszkva térre, ott van egy büfé, éjjel-nappal nyitva van, és olyan finom hamburgert adnak, hogy csak na. És akkor ott álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak vagy nevessek.”
Hobo speciel nevetett, amikor a Moszkva tér című száma miatt a miniszterhelyettes személyesen üvöltözött vele, hogy hát mi az, hogy a Moszkva térig jár az 56-os busz?


Földes László (Hobo): „A Moszkva tér című szám, amely egy pimasz dal volt, ugye az ’56 meg a Moszkva tér, már maga a Moszkva szó, meg az 56-os busz, és az 56-os szám, ugye annak van egy szimbolikus jelentése.”


A dalt betiltották. És függetlenül attól, hogy a miniszter utazott-e az 56-os villamoson, a politika előbb-utóbb betette a lábát a Moszkva térre. Először a büfés feleségét környékezték meg.


Klenovich Gyuláné: „Egyszer csak kaptam egy meghívást a rendőrségtől, hogy beszélgetni akarnak. Nem tudtam, hogy mi ez, és bemenetem, és egy kedves úriember leültetett, és elkezdett arról beszélni, hogy itt milyen sok ember megfordul, és mennyire fontos, hogy az információ eljusson hozzájuk, és hogy mennyire fontos feladatunk lenne itt.”


Aztán próbálták a férjet, hátha őt sikerül meggyőzni.


Klenovich Gyula: „Értsem meg, én nagyon sok emberrel kerülök kapcsolatba, ők megadják a szempontokat, hogy kit figyeljek és mit figyeljek, és havonta egyszer vagy kéthetente adjak le nekik jelentést. Én mondtam, hogy én erre nem vagyok képes.”


A téren és a büfében kamerákat szereltek fel, megfenyegetve a házaspárt, hogy a boltot bezárják, ha erről bárkinek beszélnek, úgyhogy maguktól adták vissza a kulcsot.


Klenovich Gyuláné: „Amikor az emberbe már beleköltözik ez a figyelnek, és atyaisten mi van itt körülöttünk, pedig nem akartunk mást, mint dolgozni és élni
A Moszkván egyébként úgy tűnik, semmi sem változik. Egyedül a fiatalok álltak arrébb egy sarokkal.


Török Ferenc: „Ahogy a plázák felépültek, és ez az egész plázakultusz beindult, úgy a Moszkva térnek meg egyáltalán a tereknek ez a mitikus múltja, meg ez a találkozási pont mint egy ilyen annyit regélt hőskorszak, ez így megszűnt.”


De megvan a szökőkút, a könyves, az árusok terítőkkel a karjukon, hideg van, sütik a gesztenyét, és csinálják a hamburgert, legfeljebb mások.