Súlyos buszbaleset Budapesten
2007. július 3. 17:17
Még délután is többeket műtöttek azok közül, akik a kedd reggeli súlyos buszbalesetben sérültek meg Budapesten. A turistákat szállító autóbusz sofőrje állítólag megijedt egy kamiontól, félrerántotta a kormányt, majd a busz három métert zuhant, miután áttörte a korlátot. 36-an sérültek meg, közülük sokan súlyosan. GALÉRIA, VIDEÓ
Folyamatosan érkeztek a mentők a buszbaleset sérültjeihez. A XXIII. kerületben kora reggel egy nyugdíjasokat szállító busz karambolozott.
Széttört ülések, tégladarabok a padlón. Ez a látvány fogadta a tűzoltókat. A busz eleje teljesen összeroncsolódott.
„Az ütközés következtében a felső szinten ketten be voltak szorulva, őket feszítővágó segítségével kiszabadítottuk. További hat személyt kellett a buszból az üléssorok közül kimentenünk, a többiek már elhagyták a buszt, részben a mi segítségünkkel” – mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
A helyszínre összesen 14 mentőautó érkezett. A sérülteket a gyár udvarán látták el, majd a környező kórházakba szállították.
„A 16 súlyos sérült általában lábtörést, kartörést, bordatörést szenvedett, a könnyű sérültek karcolásokkal, zúzódásokkal úszták meg a balesetet, életveszélyes állapotban senki sincs” – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Az utasok úgy látták, hogy leszorította őket egy kamion.
Három sérültet délután megműtöttek, rajtuk kívül még legalább 4-5 embernek lesz szüksége kisebb operációra. Úgy tudjuk, a sofőr a rendőröknek azt mondta, hogy a baleset előtt összeütközött egy kamionnal, ezért rántotta el a kormányt.
/A kép a Független Hírügynökség felvétele!/