Adózniuk kell az Il Ferro ügyfeleinek
2007. július 3. 17:41
Nem elég a csőd, még adózni is kell. Az APEH szerint, ha egy autós egy hirdető cégnek bérbe adta a kocsija felületét, és azért pénzt kapott, azután is adóznia kell. Akkor is, ha az autós előtte ennek a pénznek a sokszorosát fizette ki a hirdető cégnek, de az időközben csődbe ment.
Ha valaki az Il Ferróval szerződött, akkor először 180 ezer forintot kellett befizetnie, amiért a cég azt vállalta, hogy két éven keresztül havi ötvenezer forintot fizet azért, mert a kocsikra különböző hirdetéseket ragaszt. A cég viszont február óta egyáltalán nem fizet az ügyfeleinek. Más meglepetés is volt: sok ügyfél azt sem tudta, hogy a havi ötvenezer forint után adózni kell.
„Amikor ott voltunk a szerződéskötésnél, nem hangzott el az a mondat, hogy ez után a jövedelem után adózni kell” – mondta Sziklai Tibor, az Il Ferro ügyfele.
Márpedig kell, mert a szerződésben bruttó ötvenezer forint szerepel. Az Il Ferro pedig 2006-ban még fizetett, ezért azokat a kifizetéseket a 2007-es adóbevallásban az ügyfeleknek elvileg jelezni kellett volna. Sokan viszont ezt nem tették meg, ezért az APEH a legtöbb il ferrós ügyfél bevallását átnézni.
„Ez most egy célzott dolog, amit vizsgálunk, és igen, számíthatnak - nem azt mondom, hogy mindenki, és feltétlenül ebből a körből -, de nagy valószínűséggel számíthatnak ellenőrzésre” – mondta Hajdu Miklósné, APEH behajtási osztályának főosztályvezetője.
Az APEH azt javasolja, hogy aki nem vallotta be ezt a jövedelmét, az még utólag tegye meg. A szakemberek azt tanácsolják, hogy az önellenőrzéshez feltétlenül kapcsoljanak egy méltányossági kérelmet is, mert így az is elképzelhető, hogy az APEH elengedi a büntetést.