Nem nyit ki a felújított strand
2007. június 19. 18:37
Pár éve 350 millióért felújították, idén mégse nyitott ki Budapesten a Pünkösdfürdői strand, és ebben a szezonban már nem is nyit ki. A tulajdonos Budapesti Gyógyfürdő Rt. azért döntött így, mert kevés látogatójuk van. Tavaly naponta 150-en voltak.
Ebihalak úszkálnak a Pünkösdfürdői strand medencéiben, amelyeket 5 évvel ezelőtt 350 millió forintért újítottak fel. Most viszont csak ezek az apró állatok pancsolhatnak, a strand ugyanis zárva van. Kevés vendégük volt tavaly, a veszteség 45 millió forint volt. Kevés volt a vendég öt évvel ezelőtt is, amikor a felújításról döntöttek, amit egy kormányrendelet írt elő. A tulajdonos gyógyfürdő részvénytársaságnál akkor abban bíztak, hogy a fejlesztés után többen járnak majd ide.
„Ha akkor úgy döntünk, hogy nem végezzük el a kötelező felújításokat, akkor egyszer és mindenkorra be kellett volna zárnunk a strandot. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy átmeneti alacsony látogatottsági időszak vagy egy tartós tendencia” – mondta Ferenci Tibor, a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója.
A III. kerületben ráadásul két strand is van – mondja a vezérigazgató -, amelyek most sincsenek tele. Pedig a közelben van a békásmegyeri lakótelep, ahol 50 ezren élnek. „A Pünkösdfürdői strandon csökkenteni kellene az árakat, és akkor jóval többet tudnák igénybe venni a szolgáltatásokat” – mondta Bús Balázs polgármester.
Nem a Pünkösdfürdői az egyetlen strand Budapesten, amelyik veszteséges. A Budapesti Gyógyfürdő Rt. augusztus végére készít egy koncepciót, amiben ismertetik, hogy milyen feltételekkel lehet nyereségessé tenni mind a 15 fürdőt Budapesten.