Az ország első gammakése Debrecenben
2007. június 15. 18:05
Évente 5-600 agyműtétet lehet elvégezni azzal a berendezéssel, amelyet pénteken adtak át Debrecenben az Orvos- és Egészségtudományi Centrumban. Az úgynevezett gammakéssel kizárólag idegrendszeri elváltozásokat, rosszindulatú daganatokat lehet altatás nélkül eltávolítani. A beteg egy nap után haza is mehet. A kezelésekért a magyar betegeknek nem kell fizetni.
A szobányi berendezés a beteg koponyájának megnyitása nélkül, nagypontosságú sugárnyalábokkal roncsolja az agyban lévő rosszindulatú daganatokat. Mindezt úgy, hogy az egészséges szöveteket nem károsítja. A betegeket nem altatják, egy-egy fájdalommentes kezelés legkevesebb fél óráig, legtovább két óráig tart.
„Az OEP-finanszírozást megkaptuk, így a magyar betegek számára ez térítésmentesen hozzáférhető lesz. Természetesen ki fog alakulni várólista, amelyet az előírásoknak megfelelően fogunk kezelni” – mondta dr. Bognár László, az Idegsebészeti Klinika igazgatója.
A hagyományos koponyaműtétekkel szemben a gammakés előnye, hogy a beteg egy nap után hazamehet, nincs szükség többhetes utókezelésre és drága antibiotikum-kúrára sem. A kezelés kisebb kockázattal és kevesebb szövődménnyel jár. A debreceni Gamma Sugársebészeti Központ kialakítása 750 millió forintba került. Európában mintegy 30, a világon pedig alig több mint 200 hasonló központ működik. A centrumot a debreceni egyetem, a helyi önkormányzat és két gazdasági társaság közösen üzemelteti.
Az ország első gammakése 2-3 hét múlva már üzemelhet. Európa legkorszerűbb sugársebészeti berendezésével évente 5-600 daganatos beteget lehet majd meggyógyítani.