Holtan találták meg az eltűnt kislányt
2007. június 9. 17:53
Holtan találták meg azt a 8 éves kislányt, aki még csütörtökön tűnt el a Hajdú-Bihar megyei Konyárról. Rendőrök és polgárőrök keresték két napig. Végül szombaton a településtől 3 kilométerre, a Konyár-Kálló ér medrében találták meg a vasúti töltés közelében.
Két napja rendőrök és polgárőrök keresték rekkenő hőségben az eltűnt kislányt. Csütörtökön hiába várták otthon, nem ment haza az iskolából. Bátyja éjfél után hívta a rendőröket.
Egy fiú azt mondta, tegnap a településtől 3 kilométerre látott egy hasonló korú kislányt. Még rá is szólt, hogy ne mászkáljon arra, de a kislány nem hallgatott rá.
„Odakiabáltam neki, hogy hová megy, de ő csak annyit mondott, hogy sétálgat. Mondtam neki, hogy ne nagyon sétálgasson, mert kullancsos, nem válaszolt, hanem tovább ment” – mondta a fiú.
Szombaton aztán folytatták a gyerek keresését. Még tíz perc sem telt el, amikor az egyik polgárőr meglátta a kislány holttestét a sínek alatt átfolyó Konyár-Kálló ér medrében. A helyszínelés még késő délután is tartott. A rendőrök egyelőre semmit nem mondtak. Annyi azonban kiderült, hogy pénteken ugyanott már keresték a kislányt, de akkor nem találták.
Információink szerint a kislány holttestét növényekkel letakarva találták meg. Azt, hogy gyilkosság áldozatta lett-e, majd az orvos szakértői vizsgálat dönti el.