Halálos paneltűz a fővárosban

rtl.hu

2007. június 7. 21:15

Egy halottja és négy sérültje van a csütörtök délutáni, újpalotai panelháztűznek. Füstmérgezéssel három felnőttet és egy 11 éves gyereket kellett kórházba szállítani. Három lakás teljesen kiégett. GALÉRIA, VIDEÓ

Egy tízemeletes panelház gyulladt ki csütörtökön délután Budapesten, a XV. kerületi Páskom parkban. A 6. és a 8. emelet között három lakás égett ki, az egyik erkélyén egy nő holttestére bukkantak a tűzoltók - erről a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője tájékoztatta a Független Hírügynökséget. Molnár Péter hozzátette: miután a szomszédos lépcsőházat is beborította a füst, csaknem 30 embert kellett az épületből kimenekíteniük. Egy részüket a lépcsőházon keresztül az utcára és a tetőre menekítették. Több embert lakása ablakából, emelődaruval szabadítottak ki.

A mentést nehezítette, hogy az egyik létrásautó a helyszínen meghibásodott. A tüzet végül délután 5 óra előtt sikerült eloltani.

A mentők 17 embert vizsgáltak meg, közülük három felnőttet és egy 11 éves gyereket füstmérgezéssel kórházba szállítottak. Ők valószínűleg pénteken mehetnek haza.

A lángok feltehetően a meghalt asszony lakásában csaptak fel először, azt még vizsgálják, mitől.

A kiköltöztetettek egy része visszatérhet

A tűz miatt két lépcsőház 86 lakásából csaknem 200 embert kellett kiköltöztetni. A statikusok vizsgálata után az egyik lépcsőházba visszatérhetnek a lakók - mondta a XV. kerület alpolgármestere a Független Hírügynökségnek. Gyurcsánszky János nem tudja pontosan, hányan mehettek haza, több tucatnyian lehetnek.

A kiégett vagy szétázott otthonok lakói egyelőre rokonoknál vagy az önkormányzat saját ingatlanjaiban és a sportszállón kapnak átmeneti szállást. 

Az egyik lépcsőházban - ahova visszatértek a lakók - víz már van, de áram ott sincs.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!