2007. június 6. 17:42

Tóth Gábor lesz az új budapesti rendőrfőkapitány - jelentette be Bencze József az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője szerdán a Teve utcai székházban. A Rendészeti Biztonsági Szolgálatot (REBISZ) pedig a jövőben Papp Károly vezeti majd. Bencze József két jelöltjét Takács Albert szakminiszter már elfogadta.

Tóth Gábor lesz a budapesti főkapitány

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetői posztjára Tóth Gábort, a főkapitány eddigi bűnügyi helyettesét jelölte az országos főkapitány, ezt pedig Takács Albert szakminiszter elfogadta. Bencze József azt mondta: úgy ítéli meg, hogy szakmailag jelöltje felkészült, széleskörű szakmai és elméleti gyakorlattal rendelkezik. Eddig pályája során a BRFK több szervénél is vezető beosztást töltött be, közbiztonsági, bűnügyi és jogi ismerete is naprakész.

Tóth Gábor kinevezéséhez szükség van a Fővárosi Önkormányzat véleményéhez, ezért a szakminiszter még szerdán kezdeményezi a főpolgármesternél és az önkormányzat városrendészeti bizottságának elnökénél, hogy minél előbb hallgassák meg. Bencze József azt mondta: várhatóan Tóth Gábort június 15-én nevezhetik ki hivatalosan.

Tóth Gábor a bejelentés után azt mondta: szerencsésnek érzi magát mert szereti a munkáját és van hite abban, hogy amit a BRFK tesz, az értékes a budapestieknek. Szakmaiasságon, törvényességen és tisztességen alapuló olyan rendőrséget szeretne, amely nyitottabb és érzékenyebb a fővárosiak számára - fogalmazott. Tóth Gábor azt mondta: célja az, hogy elnyerjék a budapestiek bizalmát, ő maga pedig azért fog dolgozni, hogy 'Budapest biztonsága érték és mérték legyen'.

REBISZ: Törvényesség és szakszerűség

Bencze József a REBISZ élére Papp Károlyt jelölte, aki eddig a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot vezetette. A jelölést a szakminiszter elfogadta, az új vezetőt június 15-én nevezik ki hivatalosan.

Az országos főkapitány a leendő REBISZ-vezérről elmondta, hogy szakmailag felkészült és gazdag elméleti tudással rendelkezik, célratörő és határozott. Munkájában a törvényesség és a szakszerűség a meghatározó, problémamegoldó képessége pedig átlag feletti. Bencze József kiemelte, hogy közbiztonság terén nagyon tapasztalt, a társszervekkel - például önkormányzatokkal - jól tartja a kapcsolatot és kiemelkedő csapaterős szakmai tudása van. Papp Károly részt vett a tavaly október 23-i események kivizsgálásában is.

Papp Károly a tájékoztatón közölte: 25 éves pályája egyik nagy kihívása előtt áll, hiszen a rendőrség egyik legnagyobb szervezetét fogja vezetni. Bízik abban, hogy az előtte álló követelményeknek meg tud felelni. Forrás: Független Hírügynökség

A kormánypártok tudomásul vették a rendőri vezetők kinevezését. Az MSZP fővárosi frakciója eddigi munkája alapján alkalmas vezetőnek tartja Tóth Gábort a BRFK élén. A Fidesz szerint viszont a rendőri vezetés lecserélése kevés ahhoz, hogy visszaállítsa az elveszett közbizalmat. Az MDF úgy véli a rendészeti miniszter felelőssége, hogy kit jelöl a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Rebisz új vezetőinek. A párt a rendőrség tekintélyének visszaállítását tartja Tóth Gábor és Papp Károly legfontosabb feladatának. Az MDF közleménye szerint az új rendőri vezetőktől politikamentes, határozott irányítást, és szakmai döntéseket vár.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!