Életveszélyes bányaterület
2007. május 23. 17:05
Több életveszélyes része is van annak a régi bányaterületnek Veszprém megyében, ahol egy hónappal ezelőtt beszakadt egy horgásztó partja és eltűnt egy horgász, akit azóta sem találnak. Ezt állapította meg a napokban lezárult szakértői vizsgálat.
A Fővárosi Önkormányzat Darvastói Foglalkoztató Intézetének telkén is találtak veszélyes területeket a szakemberek. A földtani mérések szerint az épületek alatt és azok közvetlen közelében biztonságos a talaj, de máshol bármikor beomolhat a föld.
„Ahol alábányászott terület van, ha történt földmozgás, akkor a Magyar Alumínium Zrt. a saját költségén fel fogja tölteni. Van már ilyen konkrét terület, amit fel fognak a közeli napokban tölteni” – mondta Vaski Ferenc, a Fővárosi Önkormányzat Darvastói Foglalkoztató Intézetének igazgatója.
Egy hónappal ezelőtt beszakadt a horgásztó. Az elhagyott bányaterületet addig senki nem ellenőrizte. Csak a tragédia után kezdtek vizsgálatba a szakemberek. A beszakadt részt viszont egyelőre nem kutatják át, pedig egyre valószínűbb, hogy a horgász ott tűnt el – mondta a polgármester.
„Olyan nagy lenne a kockázata annak, hogy itt vizsgálódjanak, hogy jelen pillanatban ezt nem kezdeményezik” – mondta Turcsi József, Csabrendek polgármestere.
A Magyar Bányászati Hivatal alelnöke szerint kegyeleti okokból indokolt lenne, hogy feltárják a baleset helyszínét, de ezzel a kutatásban résztvevők életét veszélyeztetnék. Ráadásul azt sem lehet tudni, hogy kinek kellene fizetnie a költségeket.
Az egykori bauxitbánya területét ezentúl negyedévente átvizsgálják a szakemberek, és ha szükséges, akkor újabb területeket zárnak le. A szociális intézet épületeinek környékén pedig havonta végeznek majd méréseket.