Vita a turisták miatt
2007. május 21. 12:08
Kellenek a turisták, mert pénzt hoznak, nem kellenek a turisták, mert kárt tesznek az állat- és növényvilágban. Ez a dilemma Kenya legnagyobb nemzeti parkjában, ahol felfüggesztették a fejlesztéseket, mert először hatástanulmányt akarnak készíteni arról, hogy mi a legjobb a világon egyedülálló élővilág jövője szempontjából.
Zebra-, és gnú-csordák amerre csak a szem ellát. A kenyai 'Maszáj Mara Nemzeti Parkba' a száraz évszak idején többmillió állat vonul át a szomszédos Tanzánia Serengeti nemzeti parkjából a legelők miatt.
Páratlan élővilágáért a kenyai nemzeti parkot tavaly egy amerikai tévéshow nézői a világ 7 csodája közé szavazták. Azóta egyre több látogatót vonz.
'Rengetegen jönnek ide, és a turistákon kívül sok kereskedő és utazásszervező érkezik'-mondta a kenyai túravezetők szervezetének elnöke.
Évente mintegy 300 ezez látogatója van a Parknak.
'Ez egy példaszerűen, eredetiségében megőrzött terület- szinte szűzföld'- mondta egy brit turista.
A túrizmus pedig Kenya legfőbb bevételi forrása, amely közvetlenül félmillió embernek biztosít megélhetést.
'A látogatóktól befolyt csekélyke összegből biztosítani tudjuk gyermekeink iskoláztatását.'- mondta ez a fiatal maszáj.
De a turistákkal együtt a problémák is növekednek.
'Örülünk a vendégeinknek, de sok probléma is jár velük. Vannak, akik zaklatják az állatokat, míg mások letérnek a kijelölt utakról és elpusztítják a növényzetet.'- mondta ez a parkőr.
Ráadásul egyre több külföldi befektető szeretne itt meggazdagodni. De a mennyiség helyett a kenyaiknak fontosabb a minőség, vagyis örökségük megőrzése. Ezért egyelőre leállítottak mindenféle befektetést, és hatástanulmányt készítenek annak kiderítésére, hogyan lehetne a legjobban megvédeni a park élővilágát.