Wifi a szegényeknek
2007. május 15. 17:29
Internet-hozzáféréssel és kedvezményes számítógép-vásárlással segíti a helyi romákat a Borsod megyei Tomoron létrehozott alapítvány. Az internet-hozzáférés költségét az alapítvány fizeti, de mivel a vezeték nélküli helyi hálózatot, a wifit használják, ennek költsége elenyésző.
Horváth Kálmán digitális középiskolába jár. Óriási segítség a tanulásban, hogy számítógépe van otthon. Eddig a húsz kilométerre lévő Edelénybe járt át internetezni.
A szomszéd kisfiút is ő tanítja. Rajta kívül még hét családhoz került Tomoron számítógép, internet-hozzáféréssel.
Az internetes szolgáltatásért a családoknak semmit nem kell fizetni, mert kiépítették a vezeték nélküli helyi hálózatot. Ennek központja a közösségi házban van.
Zenélni már lehet, bár az épület még nincs teljesen kész. Iskola után ide jönnek a gyerekek a környező falvakból, leckét írni és játszani. A számítógépek a földön arra várnak, hogy bekössék azokat. Egy részük a közösségi házban marad, itt is lehet majd használni, de aki akarja, húsz ezer forintért meg is veheti.
„A családok minden hónapban adnak 5000 forint törlesztőrészletet, így négy hónap alatt ki tudják fizetni a húszezer forintot. A húszezer forint, ami bejön ide az alapítványhoz, abból ugyanúgy gépeket vásárolunk” – mondta Siroki László, a Rom Som Alapítvány vezetője.
A helyiek a tanulás mellett munkakeresésre használják a netet, mások helyben készített termékeiket akarják majd eladni. Az alapítványnak már most van honlapja, és, hogy további lehetőségeket keressenek az itt élőknek, folyamatosan figyelik a pályázatokat.