Tizenéves pénzhamisítók buktak le

rtl.hu

2007. május 15. 11:11

Egy négytagú pénzhamisító társaságot fogtak el a rendőrök Budapesten még a múlt héten. A rendőrök három tizenévest és egy 28 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy több millió forintnyi hamis bankjegyet hoztak forgalomba. A rendőrök csütörtökön csaptak le a banda tagjaira és kedden számoltak be a részletekről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a csoport Budapest több kerületében, valamint Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében terjesztették a hamisítványokat, melyeket egy tintasugaras printerrel készítettek, és parkolójegyek fémszálaival tettek hitelesebbé.

Azt nem tudni, hogy a csalók mikor hozták először forgalomba a pénzeket, de március második felében több XV. kerületi üzletben is hamis bankókkal fizettek. A rendőrök ezekbe az üzletekbe gyakran visszatértek, a vásárlók körét lassan feltérképezték, majd csütörtökön lecsaptak a banda tagjaira. Kiderült, hogy egy 28 éves budapesti férfi és 17 éves barátnője gyártotta a tízezer forintos hamisítványokat, melyeket 2-4 ezer forintért adtak el, attól függően, mekkora tételt vásároltak belőle. A fő terjesztő egy 18 éves fiatalember és egy 16 éves lány volt, de a „dílerek” többen is lehettek, őket még keresik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a pénzhamisítók lakásain 37 darab már kész tízezrest, és a gyártáshoz szükséges eszközöket foglaltak le. A csalók szabadlábon védekezhetnek, de lakhelyüket nem hagyhatják el, míg az ügy le nem zárul.

Forrás: Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!