Termálvíz helyett olaj jön a kútból

rtl.hu

2007. május 15. 18:35

Három hete fedezték fel, hogy a Zala megyei Eszteregnye közelében egy évtizedekkel ezelőtti termálkútból olaj szivárog. A helyiek egyelőre tanácstalanok, mert ők a 3200 méter mélyről feltörő melegvíz hasznosításán dolgoznak.

Nagyjából másodpercenként egy csepp olaj szivárog az elzárt kútból. 10 perc alatt körülbelül fél deciliternyi jön a felszínre. Ez akár jó hír is lehetne, de a helyiek egyelőre nem tudják, mit kezdjenek a jelenséggel. A 3200 méter mély termálkutat ugyanis évtizedekkel ezelőtt 800 méter hosszú betondugóval elzárták. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem sikerült teljesen, ráadásul a mélyből most nem melegvíz, hanem olaj szivárog.

„A kútban egy méter harminc centi olaj, nyersolaj van. És folyamatosan csöpög. Hát ebben az ügyben még nem léptünk, tehát az ügyben valamilyen irányban el kell indulnunk, hogy vagy megszüntetni ezt a csöpögést, vagy pedig ezt a szennyeződést kéne eltakarítani innét annak, akihez ez tartozik” – mondta Kele Lajos polgármester.

Az eredetileg melegvizet adó kút az önkormányzat tulajdona. Ha most kiderül, hogy termálvíz helyett a mélyben nagy mennyiségű olaj van, akkor azonban nem a falu jár jól, mert ez az olaj az államé. Ezért sem tudja még az önkormányzat eldönteni, hogy kinek is lenne a dolga a szennyezés megszüntetése. Mindeközben az olaj tovább csöpög. Az aknában most 5-5 és fél köbméter olaj lehet, de a betonfalon jól látszik, hogy ennél magasabban is állt az olaj. Ami hiányzik, az feltehetően a betonfal repedésein keresztül a talajba került. Az olajjal telt akna azonban a kirándulókra is veszélyes.

Jól látszik, hogy ha valaki mozgatja az avar réteget, hogy bizony az avar alatt vastagon áll az olaj. Ez pedig azt jelenti, hogy az akna veszélyes is. Leginkább azokra, akik nem tudják, hogy mi van a levelek alatt. Főleg, ha egy kiránduló kisgyerek lép rá erre a rétegre, könnyen veszélybe kerülhet, mert a több mint egy méter mély olaj akár teljesen ellepheti.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!